2016. évi képmappák
2016.10.31. Reformáció ünnep képmappa

2016. október 31-én hétfőn este a reformáció 499. évfordulóján, a református testvérekkel együtt ünnepelve tartottunk istentiszteletet a Luther téri evangélikus nagytemplomban. A református templom előtt a Kálvin téren gyülekeztünk, majd - fáklyákkal a kézben - énekleve vonultunk át templomunkhoz. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett dr. Gaál Sándor református esperes, teológiai tanár és közös zenei szolgálattal működött közre a két gyülekezet énekkara.

Fotók: Sallai Gábor

2016.10.29. Békéscsabai kórustalálkozó képmappa

2016. október 29-én, szombaton a Déli Egyházkerület tartotta kórustalálkozóját Békéscsabán. A hét gyülekezetből érkezett énekkar szakmai zsűri előtt mutatott ízelítőt repertoárjából. Ennek alapján választották ki azt a három kórust, amelyek az egyházkerület képviseletében az országos kórustalálkozón is részt vehetnek majd jövő májusban Szarvason.
A hetedik kórus, a mi gyülekezetünk énekkara vendégként volt jelen, mivel az Északi Egyházkerület korábban megrendezett találkozójára nem tudtunk elmenni. Örömhír az, hogy a zsűri döntése alapján mi is részt vehetünk a szarvasi országos kórustalálkozón...

Fotók: Kiss Tamás

2016.10.23. Ünnepi istentisztelet és zenés áhítat

2016. október 23-án a délelőtti ünnepi istentiszteleten Horváth-Hegyi Áron sámsonházai evangélikus lelkész végezte az igehirdetés szolgálatát. Az esti Zenés áhítaton - ami méltó lezárása volt az ünnepi rendezvényeknek -, Szitháné Megyer Márta (oboa), Kiss Zoltán (orgona), Kiss Benedek Máté (furulya) és dr. Kovács László Attila vezetésével gyülekezetünk énekkara működött közre.

Fotó: Sallai Gábor, Kovács Mátyás

2016.10.22. Gyülekezeti nap, konferencia képmappa

2016. október 22-én szombaton GYÜLEKEZETI NAP volt a Nagytemplomban, templomunk felszentelésének 230. évfordulója alkalmából. A gyülekezeti nap keretében nyitottuk meg a "Reformáció öröksége a tirpákok között" című, egyházközségünk- és a tirpák élet hagyományait bemutató kiállítást az orgona mögötti térben.

Fotók: Sallai Gábor

2016.10.14. Az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató ünnepsége

2016. október 14-én pénteken délután a Nagytemplomban kezdődött az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató ünnepsége.

Fotók: Sallai Gábor

2016.10.09. Aratási hálaadó csendesnap a Rozsréti imaházban

2016. október 9-én vasárnap délelőtt aratási hálaadó csendesnap volt a Rozsréti imaházban, a hittanosok és gyülekezetünk énekkara szolgálatával. Bibliatanulmányt tartott vendégünk, dr. Molnár Róbert kübekházi polgármester.

Fotó: Sztankó Gyöngyi, Sallai Gábor

2016.08.31. Közös tanévnyitó a Nagytemplomban

2016. augusztus 31-én szerdán délután a Nagytemplomban került sor az evangélikus tanintézményeink közös évnyitó istentiszteletére. Igét hirdetett Krámer György a Magyar Evangélikus Egyház országos irodájának igazgatója.

Fotók: Sallai Gábor

2016.08.15-19. Gyermek evangelizáció Borbányán

Örömmel adunk hírt arról, hogy hétközben is benépesült a borbányai evangélikus templomunk és a templomkert 2016. augusztus 15-től 19-ig. Gyermek-evangélizációs 5 napos klubot tarthattunk, Kertészné Iványi Ágnes VISZ-munkatárs és Adámi Márta hittanár vezetésével. A nyíregyházi hívő evangélikus fiatalok közül többen is részt vettek a szolgálatban, és szintén velük szolgált egy Győrből érkezett fiatalember. Örültünk annak, hogy a Családok Átmeneti Otthonából is bekapcsolódott a programba több gyermek.

Fotók: Adámi Márta

2016.07.31. Finn vedégek a Nagytemplomban

2016. július 27-én szerdán 16 fős csoport érkezett gyülekezetünkbe Kajaaniból, Antti Minkkinen lelkész és Heimo Haverinen ifjúsági munkatárs vezetésével.
2016. július 31-én vasárnap a Nagytemplomban a 10 órai istentiszteleten a csoport vezetője, Antti Minkkinen lelkész végezte az igehirdetés szolgálatát. A liturgiában énekkel, hangszeres kísérettel többször is szerepet kaptak fiatal finn vendégeink, igazán felemelő érzés volt látni, hallani őket.

Fotó: Sallai Gábor

2016.07.18. OLCSVA, ifjúsági tábor

2016. július 18-tól 23-ig, hétfőtől szombatig OLCSVÁN 12-18 éves fiatalok vehettek részt azon a táborozáson, melyet Sztankó Gyöngyi evangélikus lelkész és Bálintné Kis Beáta ifjúsági vezető szervezett.

2016.06.26. Énekkari évadzáró

2016. június 26-án vasárnap volt az énekkar évadzáró alkalma a gyülekezeti terem udvarán. Jó hangulatban telt az évad utolsó "próbája", énekeltünk, finomakat ettünk és nem utolsósorban elbúcsúztattuk két kedves énekkari tagunkat: Sarah-t és Andrew-t, akik július hónapban visszatérnek hazájukba, a Nyíregyházán töltött néhány hónapos missziós küldetésük lejártával.
Szeptemberben újra indul a munka, sok feladat vár ránk! Viszontlátásra az első szeptemberi próbán!
Fotók: Sallai Gábor

2016.06.12. Gyermek bibliakörösök szolgálata, oklevelek kiosztása

2016. június 12-én vasárnap a Nagytemplomban a 10 órai istentiszteleten a gyermek bibliakörösök szolgáltak, s ez alkalommal vehették át a VISZ levelező klubosok oklevelüket.

2016.06.11. Egyházmegyei csendesnap Debrecenben

2016. június 11-én szombaton, egyházmegyei csendesnap volt a debreceni evangélikus templomban.
A délelőtti előadást Lénárt Viktor evangélikus lelkész tartotta - aki a Piliscsabai Gyülekezetben tölt be helyettes lelkészi szolgálatot -, a „Gyülekezeti kisközösségek spontán formálódása, Isteni teremtetése, és/vagy tudatos és jól szervezett építése” címmel, majd az altemplomban korábban nyílt kiállítást tekinthettük meg.

Fotók: Sallai Gábor

2016.06.04-Lévai vendégek

2016. június 4-én gyülekezetünk meghívására, Léváról 50 fős evangélikus küldöttség érkezett Nyíregyházára. Szombaton délután a Múzeumfaluba látogattunk vendégeinkkel. Vasárnap a Nagytemplomban a 10 órai istentiszteleten a lévai gyülekezet lelkésze, Martin Riecky végezte az igehirdetés szolgálatát.

2016.05.29. Konfirmáció képmappa

2016. május 29-én, a hónap utolsó vasárnapján volt gyülekezetünkben a konfirmáció.
Fotók: Csutkai Csaba

2016.05.16. Pünkösdhétfő Vargabokorban

2016. május 16-án, Pünkösd 2. napján az immár hagyománnyá vált Vargabokori Csendesnap vendégei voltak: Grendorf Péter, a Budapest-angyalföldi gyülekezet lelkésze és a "Magvetés" bibliakörük néhány tagja.

2016.05.13. délután - Kiállítás és Gálaműsor az Evangélikus Általános Iskola újraalapításának 20. évfordulóján

2016. május 13-án pénteken délután a Thúróczi Zoltán Evangélikus Óvoda és Általános Iskola újraalapításának 20. évfordulóján az iskola emeleti aulájában kiállítással, a díszteremben köszöntővel, előadással, ünnepi beszéddel és gálaműsorral folytatódott a megemlékezés.

2016.05.13. délelőtt - Ünnepi istentisztelet az Evangélikus Általános Iskola újraalapításának 20. évfordulóján

2016. május 13-án pénteken délelőtt a Thúróczi Zoltán Evangélikus Óvoda és Általános Iskola újraalapításának 20. évfordulója alkalmából a Nagytemplomban ünnepi istentisztelet volt, melyen dr. Fabiny Tamás az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte az igehirdetés szolgálatát.

2016.03.20. Óvodások húsvéti műsora a Kistemplomban

2016. március 20-án Virágvasárnap - délelőtt a Széna téri Kistemplomban evangélikus óvodásaink, délután az Evangélikus Általános Iskola dísztermében, az óvodás gyermekek és az ifjúság szolgáltak húsvéti ünnepi műsorukkal. A képriport a kistemplomi alkalomról készült.