Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség
III. körzet

A körzet lelkésze:

Horváth-Hegyi Áron  parókus lelkész

 +36-20/824-2795; aron.horvath-hegyi@lutheran.hu

 

A körzet területének behatárolása, hozzátartozó települések: Nyíregyháza területén belül – a Szent István és a Bocskai utcák közötti belvárosi résszel indulva, majd az Inczédy sor – László utca vonalától kiszélesedően – Borbánya, Oros, Örökösföld, valamint a nyugati oldalon Antal-, János- és Vargabokor tartozik hozzánk. Az Egyházközségünkhöz sorolt 43 településből pedig 39 található a III. körzet területén.


– Archívum –

Lelkészi körlevelek

 
ESEMÉNYEK a körzet életéből

2019.  szeptember 29-én,  a hónap utolsó vasárnapján – családi istentisztelet keretében – tartottuk Borbányán a termésért való hálaadást. A szószéki igehirdetésben Adámi László körzeti parókus lelkész Jer 17,5–11 alapján arról szólt:  “Az Úrban bízó szívre van legfőképp szükségünk”.
A teljes istentisztelet meghallgatható a Médiatárban…

(A borbányai kicsiny evangélikus templomnak egyébként 70 éve, 1949. szeptemberében kezdődött el az építése.)

BŐVEBBEN, képekben…


2017. december 16-án, szombaton 1400 órától a borbányai templomban, december 17-én vasárnap 1400 órakor Vargabokorban, Veresné Zsuzsáéknál tartottunk Karácsonyi klubot a gyermekeknek.


2017. július 10-től 14-ig és 2017. augusztus 1-től 5-ig
Vargabokorban
és Borbányán gyermekeknek szervezett nyári alkalmakról készített
képes beszámoló…


Örömmel adunk hírt arról, hogy hétközben is benépesült a borbányai evangélikus templomunk és a templomkert 2016. augusztus 15-től 19-ig. Gyermek-evangélizációs 5 napos klubot tarthattunk, Kertészné Iványi Ágnes VISZ-munkatárs és Adámi Márta hittanár vezetésével. A nyíregyházi hívő evangélikus fiatalok közül többen is részt vettek a szolgálatban, és szintén velük szolgált egy Győrből érkezett fiatalember. Örültünk annak, hogy a Családok Átmeneti Otthonából is bekapcsolódott a programba több gyermek. (A fotókat Adámi Márta készítette.)

Előző héten Vargabokorban ugyancsak 5 napos klub volt, ugyanazzal a témával: “Hogyan változtatta és változtatja meg emberek életét az Úr Jézus Krisztus!”


 2015. december 20-án, Ádvent 4. vasárnapján, a borbányai istentiszteleten idén is szolgált versmondással és énekkel néhány hittanos gyermek, hittanáruk vezetésével (őket mutatják a fotók). A versmondók a többi jelenlévő gyermekkel együtt ajándékcsomagot is kaptak.

Ezen kívül egy különleges karácsonyi gyermekmissziós alkalom szervezésére is lehetőséget, teret és időt kaptunk ebben az évben: 2015. december 22-én, a borbányai általános iskola aulájában és ebédlőjében. A Vasárnapi Iskolai Szövetség(VISZ) programja alapján karácsonyi Örömhír-klub keretében szolgált a – hívogatás nyomán összegyűlt – 16 gyermek között 3 hittanárunk: Adámi Márta, Belyus Beáta Ibolya és Hódi Eszter. Az Úr Jézus születésének örömhíre a kínai Szu Ling karácsonyának történetébe foglalva hangzott el a gyermekek között. Éneklés, vetítés, játék és kézműves foglalkozás is szerepelt a programban. A gyermekek itt is kis ajándékcsomagot kaptak, amire a III. körzeti gyülekezeti tagok adakozása biztosított keretet. Istennek hála ezekért az missziói lehetőségekért is!


Vargabokorban 2015. július 20-tól 24-ig tartottuk meg a gyermekmissziós “5 napos klubot”. A foglalkozásoknak idén Isten 10 parancsolata és és William Carey misszionárius élete volt a fő témája. Az alkalmakon összesen 16 gyermek vett részt. A Jézus Krisztushoz hívogató szolgálatot Kertészné Iványi Ágnes VISZ-munkatárs és Adámi Márta hittanár végezte közöttük.


2015. június 28-án vasárnap 14 órától a vargabokori Immanuel Evangélikus Imaházban – az imaház 25 éves évfordulóján –  csendesnapot tartottunk. Délután az ünnepi hálaadó istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát dr. Fabiny Tamás püspök végezte. MEGHÍVÓ…
BŐVEBBEN, képekben…


2014. június 9. PÜNKÖSDHÉTFŐI csendesnap Vargabokorban

“A szíveket ismerő Isten adja Szentlelkét, hogy higgyük: mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.”
(ApCsel 15,6-12)


2013. május 20-án Pünkösd  2. napján – hagyományunkhoz híven – gyülekezeti csendesnapot tartottunk Vargabokorban. BŐVEBBEN…


2012. május 28-án hétfőn, Pünkösd 2. napján csendesnapot tartottunk Vargabokorban.


2011. szeptember 2-án 60 éves lett a borbányai templom, melynek történetéről Adámi László lelkész írásában olvashatunk:

“Jó az Úr és kegyelme végtelen…”

1951. szeptember 2-án tartott ünnepi istentiszteleten a borbányai templom építésének történetéről Megyer Lajos – a gyülekezet idén 100 éve született egykori lelkésze – emlékezett meg, a templomszentelés szolgálatát  dr. Vető Lajos püspök végezte. 2011. szeptember 3-án, szombaton a borbányai templomban (Nyíregyháza-Borbánya, Kállói út 94.) 1100órakor tartottunk hálaadó istentiszteletet, dr. Fabiny Tamás püspök igeszolgálatával. Képes beszámoló is készült az ünnepi eseményről, amelyen a Kajaaniból érkezett 11 fős delegáció tagjai is részt vettek…


2011. június 13.  Pünkösdhétfő Vargabokorban

Pünkösd 2. napján az elmúlt évek hagyománya szerint csendesnapot tartottunk Vargabokorban. A nap mottója: „Tisztítsd meg népedet, Szentlélek Isten.”  Bővebben, képekben…


2010. október 31. Reformáció ünnepén Nagykállóban Róm 1,16-17 alapján Horváth György református lelkész igehirdetéssel, Adámi László evangélikus lelkész Melanchthon Fülöpről szóló előadással, Adámi Márta, Adámi Eszter, Adámi János, Hódi Eszter, Hódi Márton, Jakab Edina énekkel szolgált.

20 éves lett a vargabokori IMMÁNUEL imaház. MEGHÍVÓ…

2010. július 11-én vasárnap 1100 órakor ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottunk úrvacsorával, szeretetvendégséggel. Igét hirdetett dr. Fabiny Tamás az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke. Az eseményről képes beszámoló található a képtárban.


PÜNKÖSDHÉTFŐI csendesnap Vargabokorban


2008. május 12-én, Pünkösd II. ünnepén Pünkösdhétfői  csendesnap  Vargabokorban

Garai András írása a “Sátoros ünnepről…”