XXXV. évf. 1. szám ● 2026. Húsvét
„Jézus így szólt hozzá [Tamáshoz]: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (Jn 20,29)
Ahányszor olvasom a húsvéti történet evangéliumi beszámolóit, annyiszor csodálkozom rá, hogy mennyire hangsúlyos bennük a személyesség. Április hónap igéje, melyet ennek az áhítatnak az elején olvasunk, Tamás történetének egyik kulcsmondata. Szívet melengető, ahogyan a Feltámadott gondoskodik arról, hogy mindenkinek a szívében megszülessen a húsvéti hit, a meggyőződés. János, a szeretett tanítvány számára elég az üres sír látványa, nem így Péternek, akinek a halfogás csodájának a megismétlése, egy újbóli elhívás szükséges ahhoz, hogy higgyen. Az asszonyokat angyali jelenés segíti, hogy szembesüljenek a csodával, Tamásnak pedig – aki az empíria kizárólagos igazságát vallja – a Jézussal való találkozás adja szájába az Újszövetség egyik első hitvallását: „Én Uram és én Istenem.” Ez a sokszínűség mutatja, sokféle módon közelítünk ugyanahhoz az eseményhez, de hiszem: Jézus ma is gondoskodik róla, hogy mindenki megkapja azt a választ és azt a módot, minek nyomán az ő szívében is megszületik a húsvéti hit.
„Krisztus feltámadt!”, „Valóban feltámadt!” – köszöntjük egymást húsvét hajnalban, reggel az istentiszteleteinken. Budahegyvidéken különösen is meghatározó ez a köszöntés, egyfajta „jó reggelt” köszöntéssé vált, segítve minket abban, hogy kellően éberek legyünk, készek legyünk testileg és lelkileg is az Úr feltámadásának az ünneplésére. Keresztény eleink nagyon is tudatosan használták ezt a köszönést, amely az üdvösségtörténet legfontosabb eseményét állítja középpontba: Krisztus feltámadását, annak valóságát. Pál apostol szavai hasonló határozottságot tükröznek: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor 15,18-19) Lelki értelemben újra és újra fel kell frissíteni, meg kell élni a kinyilatkoztatás nekünk szóló örömhírét, mely Jézus győzelmét és az örök élet ajándékát helyezi a középpontba.
„Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk 24,32) – kérdezik egymástól az emmausi tanítványok a Feltámadottal való találkozás után. Egyszerre csak világossá válik számukra, hogy valami megváltozott bennük, hogy a gyász, a félelem, a zavarodottság helyét átvette a reménység, a békesség és erő. Még aznap este visszaindulnak, feszíti őket az élmény, amit meg kell osztaniuk a többiekkel, másokkal. Az idei húsvét és az ahhoz kapcsolódó ünnepi alkalmak újra lehetőséget kínálnak arra, hogy újra átéljük, megéljük a magunk találkozását Vele, aki minket is megszólított, minket is elhívott a benne való hitre, élő reménységre, az Ő országának az örömére.
Keczkó Pál püspök
Búcsúzás Veresné Kása Anitától
Ez év január 8-án hálaadó temetési istentisztelet keretében búcsúztunk el Veresné Kása Anitától, szeretett gazdasági vezetőnktől, presbiterünktől, akit 55 évesen szólított magához az élet és a halál Ura. A Nagytemplomot teljesen megtöltötték a gyászoló családtagok, rokonok, barátok, szomszédok, volt munkatársak, valamint az egyházközség elöljárói, a Lelkészi Hivatal munkatársai, intézményeink vezetői, dolgozói és gyülekezetünk tagjai.
Anita életútját Horváth-Hegyi Áron, a III-as körzet parókus lelkésze méltatta: „Veresné Kása Anita 1970. július 21-én született Nyíregyházán, Kása Miklós és Juhász Ilona gyermekeként. A család Nyíregyházán élt, Anita itt a 6. Számú Általános Iskolában végezte tanulmányait. Ezt követően a kereskedelmi szakmunkásképzőben tanult tovább, majd itt szerzett érettségit is. Gyermekkorát meghatározta a nagybátyjával, Zoltánnal való szoros kapcsolata, aki mindössze másfél évvel volt idősebb nála. Szinte testvérként tekintettek egymásra, a sok közös gyermekkori élmény életre szóló köteléket alakított ki közöttük.
Fiatalon, 18 évesen kezdett dolgozni a kereskedelemben eladóként, azonban ezt a munkát nem érezte igazán magáénak, így kevesebb, mint egy év után munkahelyet váltott. Szülei révén a SZÁÉV villanyszerelő raktárában helyezkedett el adminisztrátorként. Ennek a munkának különleges jelentőséget adott, hogy édesanyjával együtt dolgozhatott. A vállalat felbomlása utáni években egy felszámoló cégnél helyezkedett el – így többek között Rakamazon is dolgozott. Következő munkahelyén, a Híd Keletre Kft-nél ismerte meg későbbi férjét, Veres Csabát, akivel 1995. május 20-án házasságot kötöttek. Ettől kezdve férje faipari vállalkozásaiban dolgozott, elsősorban az adminisztrációs feladatok ellátásában segített. 1997 júliusában megszületett gyermekük, Csabika. Vargabokorban telepedtek le, ahol férje szüleivel egy portán laktak nagy szeretetben, egyetértésben, egymást mindenben segítve. Nyáron Isten iránti hálával, boldogan ünnepelték házasságuk 30 éves évfordulóját.
2017-ben került a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség szolgálatába, kezdetben közalkalmazottként, az esperes mellett. Anita tanulékony, nyitott személyisége hamar megmutatkozott, ezért egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. Így munka mellett elvégezte az Államháztartási Főiskolát, majd 2020-tól a gyülekezet gazdasági vezetője lett, anyósát váltva ezen a poszton.
Munkáját nagy odafigyeléssel, szakértelemmel és lelkiismeretesen végezte. Ha kellett, hazavitte a munkát, hétvégén is lehetett rá számítani. Kiváló csapatjátékos volt, mindenkivel jó kapcsolatot ápolt. Számára munkahelye nem csupán hivatal volt, hanem közösség is: az egyházi légkör, a baráti társaság sokkal többet adott neki egyszerű munkavégzésnél.
Anita kedves, figyelmes, szerethető személyiség volt. Könnyen alkalmazkodott a körülményekhez és a feladatokhoz, kellemes humora, finom csipkelődései felszabadult légkört teremtettek maga körül. A felelősséget soha nem hárította el, mindig a megoldást kereste, és azt, hogyan segíthet másokon.
2025 augusztusában Anita hirtelen rosszul lett, erős fájdalmai voltak. Az orvosi vizsgálatok az epevezetékben mutattak elváltozásokat, ezért megműtötték. Állapota átmenetileg javult, így – nagy örömére – családjával el tudott menni a külföldi nyaralásra szeptemberben. Hazatérésük után azonban ismét rosszul lett, kórházba került, ahol egy újabb műtét során hasnyálmirigydaganatot diagnosztizáltak nála. A kezeléseket legyengült állapota miatt nehezen viselte, betegsége során állapota változékony volt. Többnyire otthon ápolták szerettei, de olykor még betegségében is bejárt munkahelyére, nagy meglepetést és örömet szerezve munkatársainak. A hivatali munkában a betegsége idején is lehetett rá számítani.
December 17-én ismét kórházba került – azzal a reménnyel, hogy a karácsonyt már otthon töltheti. Sajnos ez nem adatott meg számára. Szervezete hosszú küzdelem után feladta a harcot, és 2025. december 28-án, vasárnapra virradó éjjel itt hagyta a földi létet. Veresné Kása Anita 55 évet kapott a Teremtő Istentől.”
Zsarnai Krisztián igazgató lelkész, esperes úr személyes hangvételű, mélyen megrendítő, mégis felemelő és vigaszt nyújtó prédikációjában hangzottak el – a teljesség igénye nélkül – a következő részletek:
Szeretett Gyászoló Család! Szeretett Gyászoló Gyülekezet!
Nem tudom és nem is akarom titkolni megrendültségemet. Nem túlzás, ha azt mondom, a Veres-Kása család élete legfájdalmasabb pillanatait élte ezekben az időkben, ebben az órában. 4 hónap alatt, de akár pillanatok alatt mennyire meg tud változni az ember élete?! Az ember tervezget, álmokat sző, bakancslistát készít, tervezi a holnapot, a hetet, a hónapot, az évet, s egy tollvonással minden megváltozik, mindent keresztülhúz az élet. Anita és a család élete is egyik pillanatról a másikra változott meg és mi, kívülállókként, barátként, munkatársakként értetlenül álltunk az események előtt. Az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy meggyógyul, megerősödik, felépül. De Isten nem úgy döntött, ahogy mi szerettük volna, pedig mennyi imádság hangzott el az elmúlt négy hónapban. Hány és hány alkalommal kulcsoltuk össze a kezünket, kértük Istent, „add, hogy meggyógyuljon…”, hogy felépüljön, hogy visszajöjjön közénk. De most halkan, csendesen kell kimondani azt a nagyon nehéz mondatot: „Legyen meg a Te akaratod!”. Amikor a mi akaratunk ütközik az Isten akaratával, olyan nehéz kimondani, „Legyen meg a Te akaratod!” Anita talán a szíve mélyén már forgatta ezt a mondatot. …
… December 24-én az esti órákban bent voltam nála. Már nagyon gyenge volt. Együtt voltunk a családdal (Csaba, Csabi, édesanyja). Megtörten, gyengén… nehéz volt az a találkozás. S készültünk mi is arra a mondatra, egyre erősebb volt bennünk: „Legyen meg a Te akaratod!”. Néhány napra rá, 28-án hajnalban bekövetkezett az, amit senki sem várt, amivel senki nem akart szembenézni, Isten magához hívta. Anita 55 évét olyan szépen összefoglalja az az Ige, amit a család választott erre az alkalomra: „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jer 31,3) Tudjátok, ebben az órában nagyon nehéznek érezzük Isten szeretetéről beszélni a veszteség miatt, de ez az az óra, amikor igazán kell és lehet erről a szeretetről beszélni! Isten szeretetének a kisugárzása volt Jézus Krisztus, akit elküldött erre a földre, akinek a jövetelét ünnepeltük azokban az órákban, amikor Anitának már a legnehezebb volt. Isten azért küldte el az Ő Fiát, hogy a mi szenvedésünk, földi létünk, bűneinkben való nyomorúságunk, reménytelen életünk ne legyen hiábavaló. Jézus Krisztusban kapott az ember értelmet az életének, mert lehetsz te bármennyire sikeres, hatalmas karriert befutó, élményekkel, vagyonnal, szép házzal rendelkező, egy pillanat alatt meg tud változni az ember élethelyzete, akár néhány hónap alatt is, s mit ér mindaz, ami itt marad. …
… Isten valami olyat kínál fel minden ember számára, ami túlmutat betegségen, veszteségen, gyászon és halálon. Ha csupán ebben a földi létben bízunk, olyan szegények vagyunk. Isten azt mondja: „Örök szeretettel szerettelek…”. Van valaki ebben a világban, aki szeretetét szeretné kimutatni, kifejezni minden ember felé, és ezt a Golgotai kereszten mutatta meg. Isten azért engedte a halálba Jézus Krisztust, hogy a mi halálunk értelmet nyerjen, mert nélküle minden értelmetlen. A szeretetet sokan félreértik. Nem az a szeretet, hogy Isten nem enged meg dolgokat, például a szenvedést, a fájdalmat. A szeretet az, ami erősebb a szenvedésnél, a halálnál. János evangéliumában azt olvassuk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Az igazi szeretet az, hogy annak ellenére szeret, hogy nem érdemlem meg! Az igazi szeretet az, amely áldozatot hoz! Az igazi szeretet az, hogy olyat ad, amit senki más! Ha ezt a három mondatot ízlelgetem, akkor rádöbbenek arra, hogy bennem nincsen semmi szeretni való a bűneim, az engedetlenségem, az Isten elleni lázadásom, elégedetlenségem, hálátlanságom miatt, de Isten mégis szeret – ahogy olvassuk az Igében: „Ő előbb szeretett minket…”. …
„Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.”
ALIANSZ IMAHÉT NYÍREGYHÁZÁN, 2026. JANUÁR 4-11.
Isten hűsége népéhez – Állj meg, és kezdd újra! (a 78. Zsoltár alapján)
Az imanyolcad fenti főtémáját ez évben Ászáf ismert, A történelem tanítása című zsoltára képezte, amely így kezdődik: „Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!” (RÚF Zsolt 78,1) Károlinál: Isten hűsége az engedetlen nép vezetésében címet viseli, s a katolikus fordításban Isten üdvtörténeti tettei néven található meg. A történelem az élet tanítómestere – ezt vallja sok ember. „A héten a 78. Zsoltár alapján átgondolhatjuk életünket, megemlékezhetünk Istenünk nagy tetteiről, hálát adhatunk az Ő jóságáért és megerősödhetünk a Vele – és az egymással való kapcsolatunkban.” – olvashatjuk a nemzetközi programban (a 9. oldalon).
Az igehirdetéseket a város protestáns felekezeteinek lelkészei végezték a központi program alapján, esténként váltakozó templomokban, imaházakban, az előző évtizedek gyakorlata szerint. Mivel a nyolc nap aláhúzott alcímeire kattintva elérhetőek a videófelvételek a Hírmondó online kiadásában, valamint a helyszínt biztosító gyülekezetek YouTube csatornáin, itt csupán néhány elhangzott kulcsmondatot idézünk fel ezekből. S a „múltidézés” közben Túrmezei Erzsébet versével vallhatjuk: „Csodákra emlékezni jó”!
1. nap: Zsoltárok 78,1–4 EMLÉKEZÉS: Ne titkoljuk, amit Isten kinyilvánított!
Papp Dániel baptista lelkész kérte, hogy a hívők bátran beszéljenek a bennük élő reménységről. Ászáf neve azt jelenti: aki gyűjt. Ebben a zsoltárban is összegyűjtötte a hatalmas Isten csodás tetteit, s mi ezeket tovább adhatjuk! Jézus kéri: Legyetek tanúim, s tegyetek tanítványokká minden népet! Hirdessük Isten hatalmát, erejét és dicsőségét, amiket megtapasztaltunk életünkben. Az élő Jézusban minden titok lelepleződik. Legyünk jó bizonyságtevői!
2. nap: Zsoltárok 78,5–11 EMLÉKEZÉS: Ne felejtsük el továbbadni, és ne lázadjunk!
Malik Péter Károly evangélikus lelkész szerint fontos ismernünk régi családi történeteket, s továbbadnunk ezeket utódainknak. Lássuk meg ezekben Isten nagy tetteit, hogy higgyünk benne, engedelmeskedjünk neki. Vigyázzunk, nehogy Isten- vagy emberpótléknak használjuk az új digitális, technikai eszközöket, a mesterséges intelligenciát! Isten igéje örök, és a mi küldetésünk is az: továbbadni az ő törvényét és evangéliumát. Ne legyünk engedetlen gyermekei, bízzunk benne, s ismerjük fel felelősségünket!
3. nap: Zsoltárok 78,12–28 EMLÉKEZÉS: Emlékezzünk a magasságokra és a mélységekre is!
Katona Béla református lelkész felszólított: emlékezzünk most az elmúlt esztendőben az életünkben történt három fontos dologra, s lássuk meg ezekben a hatalmas Isten áldásait! Ne legyünk hitetlenek! Ő mindenható Úr, gondoskodik rólunk: ne aggodalmaskodjunk! Semmi nem szakíthat el Isten szeretetétől! Neki semmi sem lehetetlen. Emlékezzünk a Golgotára: a legfőbb magasságra, amely az Úr Jézus életének a legnagyobb mélysége volt, és Isten nagyságát, hatalmát s erejét lássuk meg benne!
4. nap: Zsoltárok 78,17–33 BŰNBÁNAT: Az ember lázadása és Isten kegyelme
Dr. Gaál Sándor református esperes lelkész szerint ez a zsoltár egy különleges történelemkönyv: az Isten kijelentése. Az ember van az Isten gondolatának középpontjában. Szentháromság Isten központú élet-, világ- és történetszemlélet kellene minden területen! Mi bűnt bűnre halmozunk ezen a földön, Isten pedig kegyelmet kegyelemre halmoz! Szaladjunk vagy vonszoljuk oda magunkat őhozzá! Bűnvallásunkat követi Isten bűnbocsánata: „Kegyelemből van üdvösségünk, hit által; ez nem tőlünk van; Isten ajándéka ez, hogy senki se dicsekedjék!”
5. nap: Zsoltárok 78,34–37 BŰNBÁNAT: Felismerni a hamis bűnvallást
Jónás Miklós a MET lelkésze feltette a kérdést: Mi is a hamis bűnvallás? Ne takargassuk az életünket! Beszéljünk magunkról családtagjainknak. Az ember lelke vágyakozik Isten felé. Kain viselkedése a hamis bűnbánat példája: nem Istenre, hanem csak az ajándékaira vágyakozott. De ha valóban szabadulni akarunk bűneinkből és őszintén megbánjuk azokat, akkor Isten újat teremt Lelke által a mi életünkben. S átéljük az ő szeretetének csodáját, és ő vezet bennünket győzelemre!
6. nap: Zsoltárok 78,38–55 HÁLA: Isten örül, ha irgalmat gyakorolhat
Horváth-Hegyi Áron evangélikus lelkész Isten szentségét hangsúlyozta. Ézsaiás próféta átélte ezt, szent félelemmel. A teológia a szent Istenről emberi módon való beszéd. Jézus elmondta: „Én és az Atya egy vagyok.” A mindenható Isten képes arra, hogy önmagát korlátozza: ígéreteit nem vonja vissza, s dicsőségét is elrejti előlünk. Isten irgalma megelőzi az ő hűségét. Isten igazságos: felajánlja a kegyelmet. De ha valaki ezt elutasítja, elkárhozik. Hálás vagy-e Isten megtapasztalt irgalmáért? Élsz-e az ő dicsőségére? Vezetsz-e másokat ehhez az irgalmas Istenhez?
7. nap: Zsoltárok 78,56–64 HÁLA: Isten igazságosan ítél
Adámi László ny. evangélikus lelkész elmondta, hogy bűnben születtünk, istentelen állapotban. Megtérésünkkor elismerjük, hogy jogos az ő haragja és ítélete, de helyettem az ártatlan és engedelmes Fiú szenvedett ott a kereszten! Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Az Úr Jézus áldozata tökéletesen elég minden bűnünk eltörlésére. Túróczy püspök írta: „Senki sem kárhozik el a bűneiért, hanem csupán a kegyelem elutasításáért.” (lásd Csak kegyelem, utolsó cím) Jézusban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Isten intelmei az ő bizonyságai. Ne legyünk bálványimádók! Ha megvalljuk és elhagyjuk bűneinket, irgalmasságot nyerünk. Lesz ítélet, de még van kegyelem.
8. nap: Zsoltárok 78,65–72 HÁLA: Isten kegyelmes és igazságos
Kertészné Iványi Ágnes VISZ munkatárs – áttekintve a 78. zsoltárt – bátorított az emlékezésre, a bűnbánatra és a hálaadásra. Ne zúgolódjunk Isten ellen! Örökkévaló Isten az Úr! A benne bízókat megerősíti. Istené az utolsó szó. Van-e helye az Istennek nálad? Dávid király Isten szíve szerint való férfiú volt. Megértette, hogy egyedül Isten ellen vétkezett. S ő volt a jó Pásztor előképe: Jézus életét adta a juhaiért. De mert a szent Isten nemcsak igazságos, hanem kegyelmes is, a bűntelen Fiára terhelte a mi bűneinket, s Jézus helyettes áldozata árán van örök életünk. Ezért zengjen vígan a mi hálaénekünk az igazságos és kegyelmes Istenről, életgyakorlatunkon keresztül az embertársaink előtt!
Az igehirdetések után minden este hangos, személyes imádságok, könyörgések hangzottak el. Olvassuk el a világhálón a 77. Zsoltárt is Sík Sándor fordításában (a 139. oldaltól kezdve), s tanulmányozhatjuk a kereszthivatkozásokat is, mert: „a Szentírás önmagát magyarázza!” (Luther Márton dr.)
Az ALIANSZ Magyar Evangéliumi Szövetség jelmondata: MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK! (Jn 17,21)
Összefoglaló az Ökumenikus Imahétről
Január 18-25. között volt Nyíregyházán az Ökumenikus Imahét, melynek témáját az örmény apostoli egyház vezetői ajánlották hazai egyházaink és gyülekezeteink számára lelki-szellemi útmutatásként: „Az elhíváshoz méltó élet.” Pál apostolnak az Efezusbeliekhez írott levelének 4,1-13 igeszakasza alapján.
Vasárnap az imahét kezdő alkalmára ebben az évben is az evangélikus Nagytemplomunkban került sor Hajdúné Csernák Erzsébet metodista lelkésznő liturgusi szolgálatával. Azt kívánta, bárcsak valóban látszana rajtunk az elhíváshoz méltó élet! A köszöntések és az olvasmányok elhangzása után az igehirdetés szolgálatát Csordás Gábor római katolikus plébános végezte. Igehirdetését azzal kezdte: „Olyan jó „hazajárni” egymáshoz, egymás templomában otthon lenni!” Az Ef 4,1 igeversből – „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért, éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok…” – a tehát szót emelte ki, amivel valamit össze akar foglalni az apostol: kicsoda Jézus Krisztus? Mire hívja az embert? S ebből az ember számára mi következik? Mindennek az alapja Jézus Krisztus! Fontos, hogy ismerjük az alapokat, mert ebből kell az erkölcsi meggyőződésnek születnie. Így imádkozzuk végig ezt az egy hetet, mert Jézus Krisztus is ezt várja tőlünk!
Az igehirdetés után a Gáncs Aladár Evangélikus Énekkar szolgálatának örülhettünk.
Hétfőn a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Társszékesegyházban a liturgiát Kocsár-Kozma Anett evangélikus lelkésznő vezette. Az alkalom ezt a címet kapta: „Egymás elviselése szeretetben.” Teljes alázatossággal, szelídséggel, türelemmel viseljük el egymást, sőt még azokat is, akik nem így viszonyulnak hozzánk.
Dr. Gaál Sándor református esperes az Ef 4,2 igevers alapján végezte az igehirdetés szolgálatát. Kifejtette, hogy ezen az ökumenikus imahéten –összetartozás és egység tekintetében – vizsgaidőszak van minden keresztény felekezet és minden keresztény ember számára. Ki-ki önmagát állítsa az élő Isten elé, hogy a világból kihívott, elkülönített keresztényként hogyan gyakorolja a teljes alázatosságot, türelmet és szelídséget, amiről Pál apostol ebben az igeversben beszél. Igazodási pont-e számunkra egymás viselése, elviselése? Minden egyes keresztény felelősséggel tartozik a nagy, közös kereszténységért, amennyiben mindannyian valóban Krisztust hordozzuk. El kell kezdenünk közeledni egymáshoz, de először Jézus Krisztushoz közeledjünk, ugyanis Benne kezdődött el a mi egységünk! Ő állt a mi helyünkre, hogy nekünk ne kelljen odaállnunk az ítéletvégrehajtás helyére, és ne nekünk kelljen a kárhoztató ítéletet elviselnünk. Mennyire vagy közel Jézushoz? Ez legyen a fő kérdés számunkra ebben a „vizsgaidőszakban”!
Kedden ugyanott folytatódott az igehirdetés sorozat, melynek Bodnár Máté református lelkipásztor liturgusi szolgálatával a „Békesség köteléke” volt a témája. Az Ef 4,3 alapján azt emelte ki, hogy a békesség köteléke tevékeny erő, ami felekezettől függetlenül összeköt bennünket. A békesség a Szentlélek ajándéka!
Az igehirdető ezen az estén Bacsó Benjámin baptista kerületi alelnök volt, aki az Igében lévő „igyekezni” szó jelentését a lankadatlan, szakadatlan törekvéssel, kitartással azonosította. Bátorító, hogy nem vagyunk egyedül, Krisztus körül egységben lehetünk a különbözőségeink ellenére is. Kitartást jelent együtt haladni Krisztus mellett, megtartani a Lélek egységét. Ez nem mindig könnyű. Vannak olyan nehézségek, amikor nehéz a Lélek egységét megtartani. De Jézus azt ígérte nekünk, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig! Álljunk meg, és adjunk hálát azokért, akik mellettünk vannak, megállítanak, békességet sugároznak! A mostani ökumenikus imahéten megállva azt nézzük, ami összeköt minket, és ne azt, ami esetleg elválaszt!
Mindkét estén a római katolikus énekkar szolgálatában gyönyörködhettünk.
Szerdán a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházban gyűlhettünk ismét össze, ahol Juhos Imre római katolikus pap vezette a liturgiát, igehirdetőként pedig dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök szolgált közöttünk az Ef 4,4 igevers – „Egy a test, és egy a Lélek…” – alapján. Igehirdetésében elsőként Jézus főpapi imádságáról szólva azt hangsúlyozta, hogy Jézus nemcsak az akkori tanítványaiért, hanem a mindenkori tanítványaiért is imádkozott. Évszázadokon keresztül, nemzedékről nemzedékre értünk is imádkozott főpapi imájában! Az imádkozó Jézus az, aki megszólít minket, és mi is imádkozhatunk egymásért! Az Ef 4,4 az egységnek a fohásza, könyörgés a keresztények egységéért. Görgey Gábor Nincs közös akarat című versére utalva mondta: „Milyen jó lenne, ha egyszerre tudnánk sóhajtani, imádkozni, könyörögni egységben egymással! Milyen jó lenne emelkedő egyháznak lenni! Segítsük egymást is ebben az emelkedésben!” A magyar történelemben sokszor hiányzott az összefogás. Jézus azt kéri: „De közöttetek ne így legyen” (Mt 20,26) Hol kezdődik ez az egység? A saját gyülekezetünkben, a magunk családjában és a felekezeteink között; az egység megélése a vegyes vallású családokban, az egyházi intézményekben, a közbeszédben és a közéletben is. Arra tekintsünk, ahová készülünk: a Pilinszky János Mielőtt című versében is szereplő közös asztalra!
Csütörtökön ugyanott „A keresztény egység megerősítése” volt a téma az Ef 4,5 igevers alapján. A liturgiát ezen az estén Papp Dániel baptista lelkipásztor vezette. Elmondta, hogy a keresztségben mindnyájan az Úréi vagyunk, ezért a Krisztusban közös identitásunkat erősítsük meg a mostani ökumenikus imahéten is.
Az igehirdető, dr. Fekete Károly református püspök Jézus missziói parancsáról szólva – „Tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Máté 28,19-20) – azt emelte ki, hogy az a feltámadt Krisztus győzelmi kiáltványa! Jézus nem halasztotta el a missziói parancs kihirdetését, amikorra a tanítványok alkalmassá lesznek a továbbadására. Mindenkinek hallania kell Jézus Krisztus evangéliumát! A parancs teljesítéséhez nem az ember gyűjti össze az erejét, hanem Krisztus csodájára van szüksége hozzá: feltámadás-hitre, Krisztus-élményre. A feltámadott Úr a csoda gazdája, nagyobb erő van Benne, mint bármilyen erőnek ezen a világon! Csodás életstílus változás, a megtérés fordulata kell ahhoz, hogy az akkori tanítványok és a mostaniak is alkalmasak legyenek az evangélium hirdetésére. A Krisztussal élő ember számára nincs semmi, ami a magáé, mert mindent Tőle kapott és kap. Jézus Krisztus mindennapos jelenlétével számolhatunk, ezért egyek lehetünk a hitben és az örök élet reménységében!
Mindkét napon az igehirdetést követően a Szent Atanáz Görögkatolikus kórus felemelő énekszolgálatát hallgathattuk. A Magyar Kultúra Napja alkalmából közösen elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.
Pénteken a Belvárosi Református templomban „Egy Úr és Atya” címmel folytatódott az imahét Zsarnai Krisztián esperesünk liturgusi szolgálatával, aki az Ef 4,6 igevers alapján azt emelte ki, hogy minden Isten képére teremtett személy Isten hatalma alá tartozik. Az egy Isten imádata az egység erős kötelékét teremti meg a keresztények között!
Igehirdetésében Szocska Ábel görögkatolikus püspök az ellenségeinkért való imádkozás fontosságát hangsúlyozta. Isten mindannyiunkat már előbb szeretett, és ha a Mennyei Atya így tekint ránk – gonoszokra és jókra egyaránt felhozva napját –, akkor egymásra is így kell tekintenünk. Nagyon nehéz azokért imádkozni, akik vétettek ellenünk. Miért fontos mégis imádkozni bűnbánattal azokért, akik üldöznek, megbántottak, vétkeztek ellenünk? Aki nem tud megbocsátani, olyan, mint egy kidőlt fa, ami azon a képen látható, amit a tiszalöki börtönben egy rab festett, és ajándékozott neki, s azóta is ott őrzi az irodája falán. Az Úr Jézus Krisztusnak van hatalma arra, hogy megfordítsa a mi életünket! Ha megtanulunk az ellenségeinkért imádkozni, akkor Krisztus megbocsát az ellenünk vétőknek is a bűneikért. Segíts Istenünk, hogy minél többször megtapasztaljuk Jézusnak ezt az igazságát, és gyakoroljuk a mindennapokban! Az alkalmat a református általános iskola énekkarának szolgálata zárta.
Szombaton ugyancsak a református templomban Orosz Gábor görögkatolikus pap vezette a liturgiát, aki annak a reményének adott hangot, hogy közös alkalmaink a békét mozdítják elő.
Palánki Ferenc római katolikus püspök az Ef 4,7 igeversre utalva Máté evangéliumából Jézusnak a tálentumokról szóló példabeszédét hozta elénk. Tudjuk, hogy amikor visszaérkezik az Úr, számonkéri a rest szolgát – de most az öt tálentumot kapott szolgára figyeljünk –, aki rögtön azon kezdett dolgozni, hogy megsokszorozza a kapott vagyont, amit az Úr neki adott. Mi is megkaptuk az életnek az ajándékát: merjünk bátran élre állni, és utat mutatni másoknak! Csak felfelé szabad mennünk. Sok életvezetési tanácsadó van, de nekünk csak egy tanácsadóra kell figyelnünk, Jézus Krisztusra, az Ő parancsolataira, a szeretet parancsára. Isten ránk bízta az életünket, és azt akarja, hogy az üdvösségtörténet legyen a számunkra. A legnagyobb ajándék az élet, az üdvösség és az örök élet! A karizmákat azért kaptuk, hogy mások javára használjuk fel! Az este a református kórus szép énekszolgálatával fejeződött be.
Vasárnap este az imahét záró alkalmára ismét az evangélikus Nagytemplomban került sor, melynek liturgiáját Szabó Tamás görögkatolikus helynök vezette. Azt kívánta, hogy ismerjük fel egymásban a testvért, azt, hogy minket a Szentháromság Isten szeretete tart össze!
Az Igét ezen az estén „Nagykorúság Krisztusban” címmel Hajdúné Csernák Erzsébet metodista lelkésznő hirdette az Ef 4,12-13 igeversek alapján. Rávilágított, hogy az Efézusi levél 4. fejezete végig a nagykorúságról szól, de egyikünk sem lesz igazán nagykorú. Emberi kapcsolatainkban sokszor nem tudunk nagykorúan viselkedni. Arra bátorított mindenkit, hogy idézzük vissza, amit estéről estére hallottunk, és tartsunk tükröt magunk elé. Ne legyünk magabiztos keresztények, mert sokszor a gyengeség jeleit mutatja az életünk. De ne is mondjunk le magunkról, mert Isten sem mond le rólunk! A nagykorú hívő számára természetes, hogy szolgál, hogy a másik emberért van, és nem fordítva! A nagykorúság krisztusi természetű, mert Jézus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon másokért. Kiskorú, gyerekes gondolkodás, amikor csak én akarok kapni: jellemez-e minket a szolgálat készsége? Az a nagykorú keresztény, aki a Krisztus testét építi a gyülekezetben!
A befejező alkalom az egyesített kórus gyönyörű szolgálatával zárult. Az ökumenikus imahét perselyes adakozása ebben az évben egyházközségünk vargabokori Immánuel imaházának konyhafelújítását fogja szolgálni. Urunk tegye áldottá ennek a nyolc estének minden igehirdetését és szolgálatát, ami közöttünk Krisztusban az összetartozást és a keresztény egységet munkálta!
Összefoglalta: Márk Borbála jegyző
Bizonyságtétel
„Legszívesebben azért az én erőtlenségemmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Korinthus 12,9)
Sokáig hiányzott belőlem a kellő alázat ahhoz, hogy beismerjem erőtlenségeimet. Isten végtelen kegyelme láttatta meg velem azt, hogy mennyire szegény az életem, és az Úr végtelen jóságára vagyok utalva. Lázadozó természetem nehezen tudott belesimulni abba az akaratba, amibe az én drága Megváltóm önként adta magát.
Hitben járásom első éveiben sokat tanított az Úr és nyitogatta szemeimet, hogy megláthassam, mit rejt az Ő kegyelme. Az első dolog, amit megmutatott az volt, hogyan viselte minden gondomat szeretettel azokban az időkben is, míg nélküle éltem. Láttam a múltamban olyan embereket, akiket használni tudott, amikor lelki mélységeket és anyagi válságot éltem át. Embereket, akik irgalmasságot cselekedtek velem az Ő nevéért – legyenek áldottak érte, – és embereket, akik önakaratukon kívül engedtek a mennyei akaratnak – cselekedjen velük irgalmasságot érte az Úr.
Miután mindezt megengedte látni eddigi életemről, arra ösztönzött, hogy azzal a kevéssel, amit én is kegyelemből kaptam, álljak az Ő szolgálatába.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azonnal és örömmel tettem ezt mindennel, mert akkor nagyon nehéz időszakban éltünk, és anyagi téren minden forint a túlélést jelentette számunkra.
Szívesen adtam az időmből, az erőmből, a szakmai tudásom legjavából, de a pénztárcám egy nagyon kényes pont volt, amit gondosan elzártam felebarátaim elől. Olyan komolyak voltak az indokaim, hogy azt nem is lehetett kétségbe vonni, hiszen emberek előtt nem volt rejtve, mennyire szerényen élünk, az Úr mégis ezt a fájó pontomat érintette meg.
Rámutatott egy szükségre, amit be kellett tölteni egy testvér életében, ennek a szükségnek pedig a teljes anyagi fedezete az én tulajdonomban volt. Hónap közepe lehetett, és ez volt minden pénzünk. Akinek gyermekei vannak, tisztában van azzal, mekkora lelki küzdelem lehet lemondani a holnapi kenyér biztonságáról.
Pereltem Istennel. Miért olyat kér, amiben nekem is szükségem van? Adtam volna én bármit, csak ezt nem! Gondoltam magamban, ez az én tulajdonom, ha nem segítek, majd valaki más megteszi, azt teszek a sajátommal, amit jónak látok. Elmondtam imádságban Istennek az érveimet. Sokáig csendben volt az Úr. Már-már fellélegeztem, hogy beleegyezett, de aztán minden nappal egyre távolabb éreztem a jelenlétét. Nem kaptam vezetést, hiába könyörögtem – kértem, életem kérdéseiben magamra maradtam.
Egy testvéremnek elpanaszoltam, hogy mostanában nem hallom Isten hangját, és tanácstalan vagyok a dolgaimban. „Rendezd a bűnt, ami közétek került!” – válaszolta. „Valamiben engedetlen voltál, ezért fordult el tőled!”
A bűn mindig elválaszt Istentől! Falat épít Isten és ember közé. A szívem mélyén pontosan tudtam, hogy miben voltam engedetlen, de megkértem Őt, hogy mutasson rá, hozza világosságra bűnömet.
„Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Korinthus 4,7)
Nagyon megszégyenültem az Úr előtt. Hiszen valóban tőle van mindenem, az Ő kegyelme tartja életemet, tőle van a mindennapi kenyér áldása az asztalon, az értelmem, az erőm, a szívdobbanásaim kegyelmi ajándéka, a szeretteim és mindenem.
Kegyelemből élek, csak a hitem volt gyenge, hogy teljesen ráhagyatkozzam. Megbántottam az én drága Megváltómat a bizalmatlanságommal és hitetlenségemmel. Nagyon bántam, hogy engedtem magam az aggodalmaskodás és fösvénység csapdájába kerülni. Drágábbnak tartottam az ajándékot, mint azt, aki adta, így nőtt fel a Mammon a szívemben. Az Úr nem ítélt el érte, csak szelíden mutatta meg, hogy nem elvenni akart, hanem adni. Ha hittel rá tudtam volna bízni magam, Ő kipótolta volna a hiányosságainkat bőségesen. Mert vele a kevés is elegendő. A hitem próbája volt ez, nagyon komoly leckéje a hívő életemnek!
Azóta sokszor mért meg Isten ebben a kérdésben. Nem mindig volt egyszerű lemondani az anyagi javakról a mások szükségeire, de mégis azt tapasztalom, hogy minél többször engedek ebben, annál bőségesebben kipótolja az Úr. Mert aki felébredt és valóban az Övé, annak nincs magántulajdona. Nincs tizede, amit odaad, nincs adománya, amivel megsegíthet egy missziót, vagy az egyházat, nincs saját ideje, amit önző módon eltékozolhat, nincs semmije, csak Krisztusa, és mindene az Úré, amit ideig-óráig sáfárságra kap tőle.
Ha az Ő akarata szerint bánunk a tőle kapott javakkal, úgy gazdagon megáldja azt, aki viszont megtartja magának fukarul a tőle kapott kincset, mindent elveszít. Mert minden ajándékot, amivel többet kapunk, mint amennyire szükségünk van, próbaként helyez el nálunk Isten, hogy meglássa, észrevesszük-e, kihez kell eljuttatnunk, vagy meglopja szívünket az önzés.
Ez a legnagyobb tanulság, amit megértettem: „Isten csak azt áldja meg, amit odaadok!” Ezt tapasztalom ma és visszanézve a szükség időszakaira, áldom az Urat, hogy megtanította ezt a nagyon fontos leckét nekem, mert nélküle sokkal szegényebb lenne az életem.
Jézus Krisztus ebben is példaként van előttünk, hiszen a saját életét sem tartotta meg, hanem odaadta áldozatul értünk. Ebben mutatkozik meg irántunk Isten szeretete.
„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk Vele együtt mindent?” (Róma 8,32)
És te, drága testvérem? Mid van, amit ne kaptál volna? És ha kaptad, el tudod-e engedni, ha Isten kéri el? Áldja meg az Úr az engedelmes életedet!
György Gizella
Zsoltárokkal a böjti úton
Böjtkezdő sorozat a Gyülekezeti Házban 2026. február 23-27.
Hétfő: „Ha kiált hozzám, meghallgatom” (Zsolt 91,15a)
Igehirdető: Bozorády András, alapige: Zsolt 91,15
A 91. Zsoltár befejező mondatai imádkozásra buzdítják az Istent ismerőket, a Hozzá ragaszkodókat: „Ha kiált hozzám, meghallgatom,” Bátorítás ez az imádkozásra. Hogyan állhatunk meg a Szent Isten előtt? Imádság-e az, amit mondok? Eligazít bennünket ebben a kérdésben is ez a zsoltár: az 1-13. vers arról tesz bizonyságot, hogy milyennek ismerte meg Dávid Istent: „Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Mert Ő ment meg a madarász csapdájától, … Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz.” (2-4. vers)
Hogyan van jelen Isten a bizalommal hozzá forduló, imádkozó ember életében? Szabadítással, védelmezéssel, és ígérete szerint: „meghallgatom őt, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.”
Kedd: „Gondolj, Uram, irgalmadra” (Zsolt 25,6a)
Igehirdető: Bozorády András, alapige: Zsolt 25,6
Szabad így imádkozni? „Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre!”? „Emlékezz Uram…!”? Nem tiszteletlenség ez? Szabad Istent emlékezésre szólítani? A zsoltár előző verseiből kiderül, hogy Dávid imádkozó lélekkel áll Isten előtt, vezetéséért könyörög. De Isten elé menni bűnös voltunk miatt nem lehet alanyi jogon, csak kegyelmet nyert gyermekeként. Ezért Dávidnak arra van szüksége elsősorban, hogy kérje: „Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám…!” Ilyen alapon van bátorsága és bizalma arra, hogy kérje Isten vezetését.
Nekünk is fel kell ismerni, hogy szükségünk van vezetésre. Sokszor tévedünk, arosszat látjuk jónak, nem ismerjük fel saját vakságunkat, egyre inkább eltávolodunk a jó úttól. Pedig lehetne jól vezetett életünk! Mert „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Rm 8,14) Akit pedig Isten Lelke vezet a szívében élő Krisztus által, az felismeri az irgalmasság cselekedeteit, amit tennie kell másokkal.
Szerda: „Szemem állandóan az ÚRra néz” (Zsolt 25,15)
Igehirdető: Adámi László, alapige: Zsolt 25,15-18
Böjt 3. vasárnapjának zsoltára a 25. zsoltár, melynek kiemelt mondata: „Szemem állandóan az ÚRra néz”. A zsoltárok a bűnbánat szomorúsága mellett mindig felemelik tekintetünket a szabadító, bűnbocsátó ÚRra: Jézus Krisztusra. Ő tud kiszabadítani a csapdából, Ő az, aki meglátja nyomorúságunkat, és megbocsátja bűneinket. Rajta van-e szemünk ezen az ÚRon? Bizony, a mi látásunk félre tud vezetni bennünket. Tekintetünk leragad oda, ahova nem kellene: csábítanak a világ szépségei, vagy éppen nyomorúságok, kísértések által ejt rabul bennünket.
Ellenségünknek – a Sátánnak – számtalan módszere van arra, hogy Isten szavát, törvényeit, meghazudtolja: „Dehogy haltok meg!” És az asszony a kínálatot jónak látta, elfogadta, „mert csábítja a szemet.” (1Móz 3,6) Gyermekeinket, unokáinkat, sőt egyre inkább tanult, felnőtt embertársainkat is csapdába ejti a Sátán, amikor odatapadnak a szemek a kincsekre, képernyőre, okostelefonra stb.
Isten mai gyermekeinek nagy lehetősége, hogy Jézus Krisztusra nézhet, aki emberré lett értünk, eltörölte bűneinket, és helyet készített számunkra az Ő dicsőségében.
Csütörtök: „Az Úr házába megyünk” (Zsolt 122,1)
Igehirdető: Adámi László, alapige: Zsolt 122,1-9
Kezdőénekünk az ún. „Dunántúli Énekeskönyv” egyik kedvelt éneke, melynek szövege a 122. Zsoltár üzenetével azonos. „Örül mi szívünk, Mikor ezt halljuk: A templomba megyünk, Hol Úristennek Szent igéjét halljuk.” Ez a zsoltár Dávidé. Az ő idejében még nem állt Jeruzsálemben a templom, mégis boldogan énekel az Úr nevének magasztalásáról ott, ahol békességet, boldogságot találnak azok, akik az Úr házába járnak.
Nemcsak az épített templomig kell eljutni az Istent szeretőknek, hanem szívünknek kell istentiszteleti hellyé lenni, ahol béke, öröm, hála lakozik. Összegyülekezni, egymásért is menni, együtt örülni, ünnepelni, és főként az Úr Szent igéjére szomjúhozva élő vízzel felüdülni, és tovább adni azt más szomjazónak. Így, mint „Isten háza népe”, együtt épülhetünk és növekedhetünk „szent templommá az Úrban,” „Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef 2,21-22)
Péntek: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem…” (Zsolt 43,1)
Igehirdető: Bozorády András, alapige: Zsolt 43,1
A 43. Zsoltár írója Istenhez fordul igazságszolgáltatásért. Mindennapi életünkben nem ritka, hogy igazságszolgáltatást kérünk és várunk. Kérésünkkel sokszor emberekhez fordulunk, de az Istenfélő ember – mint a zsoltáros is, – Istent is keresheti ezzel a kéréssel. Kérdés, hogy ki tudjuk-e várni, hogy Isten cselekedjen? Mert Ő cselekszik, de lehet, hogy mi türelmetlenek, sértettek, haragosak vagyunk. Ebben az állapotban viszont nem tudjuk elfogadni a megbékélésre felkínált lehetőséget. (Kain példája!) Nem kellene benne maradni ebben az állapotban, mert keserűséghez vezethet. „Keserű szívvel nem lehet Istent szolgálni.” (Visky Ferenc) Ha viszont hiszem, hogy Isten igazságos és törődik az én nyomorúságommal, elvehetem a békességet, hiszen Ő tudja, mi van javamra. De Ő valóban az igazságot szolgáltatja, s ez számomra ítéletet is jelenthet! Számolok-e azzal, hogy Ő engem is mérlegre tesz: indulataimat, beszédemet, szeretetemet, stb.? Ilyenkor is igaz az Isten, és ha kell, megítél, de irgalmas és szerető Atyaként. Kérem-e így is a valódi igazságszolgáltatást? „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Bálint Éva presbiter
Húsvéti gyermek kézműves alkalom
Első alkalommal szerveztünk húsvéti gyermek kézműves alkalmat március 21-én az Egyházközség imatermében. A gyermekekkel és szüleikkel egy hangulatos és tartalmas délelőttöt tölthettünk együtt, melynek során énekeltünk, imádkoztunk, lelki üzenetet kaptunk, játszottunk és alkottunk! Az alkalmon Adámi Johanna, György Gizella, Hajlingné Szmolár Tünde, Melichné Szugyiczki Edit és Nádasiné Fosztó Tímea szolgáltak.
Házi szavalóversenyt rendezünk 2026. április 17-én. Az idei szavalóversenyen magyar költőink vidám, tréfás verseit szavalhatják el a jelentkező diákok. A versenyzők életkoruknak megfelelően kiválaszthatják a számukra legvidámabb verset, amit majd a verseny alkalmával előadnak a zsűri előtt. A verseny lebonyolításában György Gizella és Lengyel-Harsányi Dalma pedagógusok vállaltak szerepet.
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves gyülekezeti tagot Virágvasárnap (márc. 29-én) az Evangélikus Nagytemplomba, mely alkalommal a 3.a osztály tanulói adják elő ünnepi műsorukat a gyülekezet közössége, majd ápr. 1-jén az iskolai közönség előtt az ünnepi istentisztelet keretében. A műsor összeállítását és a gyermekek felkészítését György Gizella és Takács Fruzsina tanítónők vállalták, Zsarnainé Urbán Nóra iskolalelkész segítségével. A dekorációs kellékek elkészítésében a Luther Márton Kollégium tanulói közreműködtek Hajlingné Szmolár Tünde nevelőtanár vezetésével. A nagytemplomi hangtechnika előkészítését Nádasi Zoltán végezte.
Nádasiné Fosztó Tímea hittantanár
Hálás emlékezéssel Dévényi Margitra, Csöpi nénire
„Kedves Testvéreim! Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek a tagjait a szülői házban, az iskolában és a gyülekezetben Isten megismerésére igyekeztek tanítani, segíteni. De volt még egy drága helye ennek a lelki építésnek: a gyülekezeti ifjúság köre. A háború után, a menekülésből hazatérve hamar csatlakoztam ehhez a körhöz. Barátnőm, megtudva, hogy hazajöttünk, örömmel rohant hozzánk, hiszen csodálatosak voltak a háború után a találkozások, viszontlátások…, és rögtön hívott is a gyülekezeti fiatalok körébe.
5 évig lehettünk a KIE-ben (Keresztyén Ifjúsági Egyesület; a szerk.) együtt fiúk, lányok, majd a kemény politikai változás közöttünk is nagytakarítást végzett – feleződött a csapatunk, fele jobbra, fele balra -, de ez az 5 év boldog, szép idő volt, az ébredés ideje az egész országban, Nyíregyházán is! Evangelizációk, csendes napok tanyán, városban, sok vendég evangelizátor szolgált nálunk, – és rengeteget énekeltünk! A Szentlélek végezte gazdag munkáját az egész gyülekezetben! Remélem, nem csak én emlékszem minderre!
1946 nyarán Gyenesdiásra készültünk leány konferenciára, kb. 40-en. Eljött az utazás ideje, de ekkor a szüleinknek pengője már nem volt, forintja még nem volt, – így itthon maradtunk. Áldott ifjúságvezető lelkészünk, Oli bácsi (Joób Olivér; a szerk.) azzal az ajándékkal lepett meg bennünket, hogy elment Túróczy püspök úrhoz, elmondta bánatunkat, s Ő felajánlotta, hogy tart nekünk egy pót-Gyenes lánykonferenciát. Az Elemi Iskola dísztermében voltunk, telt házzal 4 délutánon át. „Asszony a kútnál” címmel a samáriai asszony történetéről volt szó. Tudom, sokunknak lett feledhetetlenné ez az igemagyarázat! Ezekben a napokban lett számomra és több leánytársam számára is drága találkozás ez az alkalom Megváltónkkal, az Úr Jézussal!
Milyen gondtalanul, vidáman éltük napjainkat az ifjúsági körben a sorbanállások, a szegénység, a fázás ellenére! Tulajdonképpen a közelmúltban döbbentem rá – a levéltári titkokról olvasva, hallva –, hogy hány család, hány ember került akkoriban börtönbe, hány lett koldussá téve, kivégezve, ártatlanul. Akkoriban mi erről semmit sem tudtunk, legfeljebb az újságban, vagy az üzletek kirakataiban kipellengérezettekről!
Készültünk a karácsonyi vásárokra, fiúk-lányok készítettük a kézimunkákat, szatyrokat, fafaragásokat, játékokat. A bevétel útiköltségre kellett a rászoruló gyerekek nyári konferenciáira. Erre szolgáltak a vallásos színdarabok előadásának bevételei is. Boldog ifjúság voltunk! Nem a „fényes szellők” emeltek minket: – a mennyei Atya pazarolta ránk gazdagon a szeretetét! S a mai gyerekeket, fiatalokat nézve mit mondhatunk? Mit láthatunk? – A rengeteg gondot, megoldhatatlannak tűnő problémákat, csapdákat, rontást ember és ördög részéről. Itt van számunkra a feladat, az értük való imádkozás! (Nemigen szeretik, ha „prédikálnak” nekik, főleg otthon!)
Sötét a helyzet? A világ? Az élet? A szívek sötétek? Így van! De a Megváltónk tudja és látja ezt! És van-e, lehet-e a Szentlélek titokzatos, csodálatos munkája előtt akadály? Nincs. Nem lehet! Végezzük hát a hordozó imádság nehéz szolgálatát hűséggel családunk, egyházunk, nemzetünk sok nyomorúságát tudva, látva! Ezt a szolgálatot várja a mi Urunk mindannyiunktól, akik itt vagyunk!” (Ez a bizonyságtétel 2012. október 20-án hangzott el a Nagytemplomban, és legutóbb ez év febr. 27-én Bozorády András, az Emmaus Gyülekezet lelkésze olvasta fel Csöpi néni temetésekor; a szerk.)