XXXIII. évf. 3. szám ● 2024. Pünkösd
Isten élő lelke jöjj, áldva szállj le rám!
„…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8)
Negyven nappal feltámadása után Jézus a tanítványaival beszélget. Jeruzsálem határában, a mennybemenetel előtti pillanatokban ígéretével bátorítja újra a tétova, tanácstalan, elbizonytalanodott csapatot. Világraszóló feladatot kapnak egyenként és közösségben. Megbízatásuk középpontjában pedig az élő Jézus Krisztusról szóló tanúságtétel áll. A szolgálatban nem maradnak egyedül: erőt kapnak, amikor megérkezik hozzájuk a Szentlélek, aki megvilágosítja, bátorítja, felhatalmazza őket arra, hogy betöltsék mindazt, amire elhívást kaptak. Testi-és lelki erőt próbáló időszak volt ez a közösség számára: félelem, imádkozás és bezárkózás jellemezte a mennybemenetel és pünkösd között eltelt tíz napot. Ha emberi szempontok szerint mérlegelünk, a folytatás elképzelhetetlen…
És mégis… a tizedik napon kinyílt az ajtó, melyet bereteszeltek és megnyílt a szívük, mely tele volt bizonytalansággal. Kilépve a korlátok közül Péter elsőként beszélt arról a Jézus Krisztusról, aki legyőzte a bűn és halál erejét, aki megnyitotta a menny kapuját a benne hívők számára. Maga a reménység Istene jött egészen közel hozzájuk – Ő szólt Péter szavain keresztül és így találta szíven a pünkösdi gyülekezetet az élő Ige, mely gyökeresen változtatta meg gondolkodásukat, szavaikat, magatartásukat. Jó volt a hitre jutott tanítványok közelében lenni: szerették egymást, sőt még az ellenségeiket is. Elégedettek és becsületesek voltak, befogadták a rászorulót, támogatták és erősítették az elesettet, megkeresték az elveszettet. Dicsérték Istent és az egész nép szerette őket, az üdvözülők száma pedig napról-napra növekedett, mert Isten áldása látszódott munkájukon.
Pünkösd ünnepe lehet tükör mindannyiunk számára. Mennyire vesszük komolyan Isten ígéretének igazságát és valóságát? Van-e reménységünk, vagy elveszítettük valahol útközben a fókuszt? Hova szegezem a tekintetemet? Mit tükröznek a szavaim, az indulataim, tekintetem? Jó-e másnak, ha a közelemben van?
Mindannyian rászorulunk arra, hogy Isten Szentlelke újjáteremtsen bennünket.
Legyünk bátrak és hívjuk segítségül az ő nevét, aki azt ígérte, hogy velünk marad minden napon, minden élethelyzetben, örömünkben és bánatunkban a világ végezetéig.
A Szentlélek leszáll, és minden megváltozik, megnyílik szemed!
A Szentlélek leszáll, és új emberré leszel, meglátod Őt, aki szeret!
Meglátod Őt, Jézust, meglátod Őt, Jézust!
Bozorády Ildikó iskolalelkész Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium
Ökumenikus imahét Nyíregyházán 2024. január 21-28.
Az imahét témáját idén az afrikai Burkina Faso ökumenikus munkacsoportja állította össze a világ keresztyénsége számára. A programadó Ige az irgalmas samaritánus példázatából jól ismert igevers: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)
Nyolc estén át négy helyszínen – az evangélikus, református, görögkatolikus, római katolikus templomban – nyolc lelkész hirdette az igét a megadott témáról. Dr. Gaál Sándor református esperes a nyitó istentiszteleten a Lk 10,25-27-ben Jézust megszólító írástudó kérdését tette fel: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Az ember életének a legfontosabb kérdésére a rövid válasz: Semmit! Az örök élet Isten irgalmából, ajándékként lehet az emberé, Jézus Krisztus odaáldozott életéért! Ezért szól így a nagy parancsolat, melyet a törvénytudó is jól ismert: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, … és felebarátodat…” Jézus így szólt: „tedd ezt, és élni fogsz!” „De ki a felebarátom?” – folytatta a kérdezést a törvénytudó.
Jézus az irgalmas samaritánus történetével válaszolt: a Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton rablók kifosztottak egy embert, és félholtra verve ott hagyták. Arra ment egy pap, majd egy lévita is, de segítségnyújtás nélkül elkerülték őt. Egy samaritánus is arra ment, aki nemcsak meglátta, hanem megszánta, ápolta, és további ellátást biztosított számára. Ki volt hát a bajbajutottnak a felebarátja? „Az, aki irgalmas volt hozzá.” – ismerte föl a helyes választ a törvénytudó. „Menj el és te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10,37) Jézusnak ez a mondata máig érvényes missziói küldés!
Összefoglalta: Bálint Éva
Böjti sorozat a Gyülekezeti Házban
Böjti igehirdetés sorozat volt február 19. és 23. között 18.00 órai kezdettel a Gyülekezeti Házban, minden este más-más lelkész szolgálatával. A sorozat témáját Jakab apostol levelének első fejezetéből válogatott igeszakaszok alapján a kísértés, a hit és a hitből fakadó cselekedetek vizsgálata adta. Az alkalmakról nem készült videófelvétel, ezért megpróbálom az igehirdetések leglényegesebb elemeit röviden felidézni:
Hétfő – A kísértés célja: Szmolár Attila nyíregyházi lelkész a Jak 1,2-8(9-11) igeszakaszban foglaltakat világította meg: Mi a kísértés célja az ember életében? Hogyan tekintünk, hogyan tekintsünk hívő keresztyénként a próbákra? Hogyan tudunk helyesen megállni azokban? Honnan kaphatunk erőt a próbák elhordozásához? Isten a próbákban megerősíti a hitünket, és velünk van azokban Jézus Krisztussal együtt. Az igazi hit megmarad, mint a tűzben próbált arany, ez adhat okot örvendezésre a próbákban is a hívő ember számára.
Kedd – A kísértés eredete: Molnár Erzsébet lelkész, a Roma Szakkollégium igazgatónője a kísértés eredetéről, a kísértőről, leghatásosabb eszközeiről, és az emberi természet gonosz általi megkísérthetőségéről beszélt a Jak 1,12-15 alapján szemléletes módon. A ferdítés, a hazugság, a hamis információ, a felelősség áthárítása a Teremtéstörténet óta bevált módszere a kísértőnek, de hogy elérhesse a célját, szüksége van az emberi hatalomvágyra, hiúságra, önzésre is. A kísértések közepette a legnagyobb kihívás az ember számára önnön felelősségének vállalása, valamint az, hogy képes legyen különbséget tenni a gonosztól jövő kísértés és az Istentől származó próba között.
Szerda – Az első zsenge: Bozorády Ildikó, a Kossuth Gimnázium iskolalelkésze a Jak 1,16-18 igeszakaszból kiindulva magyarázta, miért fontos az eligazodás a tévelygés, a tévtanítások ellenében, és miért fontosak azok a példaképek, akik a hívő életünket megalapozták. Jó adományt csak felülről, a Világosság Atyjától kaphatunk, a sötétségből érkező „ajándék”, „adomány” nem kellhet a hívő embernek. Isten igéje által születhetünk újjá, és csak az Isten szeretetéből táplálkozó szeretet lehet tartós az emberek között (házasság, szülő-gyermek kapcsolat). Emberi erőből nem tudunk jól szeretni, kihűlhet és gyűlöletbe fordulhat át a szeretetünk. A megfeszített Jézus Krisztust Isten feltámasztotta, mint első zsengét, nekünk ezért lehet reménységünk az örök életre.
Csütörtök – A megtartó ige: Horváth-Hegyi Áron parókus lelkész két szó – a harag és a szelídség – köré építette fel igehirdetését a Jak 1, 19-21 igeversek alapján. A haragnak az eredendő bűn, a megromlott emberi természet az oka. Próbáljuk ugyan másnak feltüntetni – lobbanékonyság, ingerlékenység –, de mindaddig nem tudjuk leküzdeni magunkban a haragra való hajlamot, amíg hitre nem jutunk. „Szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket!” – tanítja Jakab apostol. Ezt tanította az Úr Jézus is egész földi életével, szavaival, tetteivel is a tanítványainak. Hogyan tudok szelíd lenni? Ha Krisztus él bennem. A krisztusi hit megszelídít, átformál, türelmesebbé tud tenni. Ez győzelem a világ felett, győzelem az ÉN felett.
Péntek – Legyetek az igének cselekvői! Kocsár-Kozma Anett iskolalelkész Jak 1,22-27 alapján végezte a böjti sorozat befejező alkalmának szolgálatát. Isten azt várja tőlünk, hogy legyünk Jézus aktív követői, ne csak az ige hallgatói. A Biblia egy kézikönyv az életre: a hívő ember, bármit mond Isten igéje, megteszi. Belenézek-e Isten igéjének tükrébe, hogy meglássam, min kell változtatnom? Ha nem akarok fejlődni, még a bizonyságtételeim sem lesznek hasznossá. Mi hogyan vagyunk jelen a ránk bízottak életében? Szükségük van Isten gyermekeinek arra, hogy helyes istentisztelettel szolgáljanak mások felé, amihez meg is kapják az erőt Istentől. Az igazi Isten-tisztelet tettekben nyilvánul meg.
A böjti igehirdetés sorozat úrvacsoraosztással zárult. Azok a testvérek járultak az Úr megterített asztalához, akik minden alkalmon hűségesen igyekeztek részt venni, és a böjti esték során lelkiekben gazdagon megelégíttettek. Soli Deo Gloria! Istené a dicsőség érte!
Márk Borbála
Nagyheti Jézus mozaik képek
A gyülekezetünkben tartott nagyheti esti igehirdetés sorozatról ebben az összeállításban adunk rövid összefoglalót, amelyben az érettünk, helyettünk, miattunk szenvedett, s meghalt Megváltó Jézus képe tükröződik. – A kedves Olvasó szívében él a feltámadott ÚR Krisztus?! (lásd Gal 2,20) Őt dicsőítsük!
Nagyhétfő: „Sem az embernek, sem Istennek nem volt semmi drága…”
Első este Zsarnai Krisztián esperes lelkész szolgált a Gyülekezeti Házban Lk 22,63-71 alapján. A nagyheti események megmutatták, mire képes az ember, de arra is rávilágított, hogy Isten meddig ment el, mit tűrt el, hogy a bűnös ember iránti szeretetét megmutassa. Az emberi és az isteni tettben egyetlen közös vonás volt: semmi nem volt drága. Nem volt semmi drága az embernek, a Nagytanácsnak, hogy Jézust megöljék. Istennek pedig semmi nem volt drága, hogy az embert megmentse. Az ember is, Isten is elment a végsőkig, de más volt az ok és más volt a cél. Az ember célja volt, hogy Jézust megölje, letagadja, megalázza, semmibe vegye. Istené pedig, hogy a bűnösöket megmentse, ezért engedelmes volt Jézus egészen a halálig, hogy beteljesedjen ez a mondat is: „önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézs 53,12b)
Nagykedd: „Péter az összetört kőszikla”
A sorozat második estéjén Sztankó Gyöngyi nyugalmazott lelkésznő Mk 14,66-72 igeszakasz alapján arról prédikált, hogyan jutott el a bátor, magabiztos Péter Jézus megtagadásáig, a szégyenteljes bukásig, összeomlásig. Péter hajlamos volt a szélsőséges viselkedésre, több volt benne a lelkesedés, mint a bölcsesség, Jézus szavainak komolyan vétele. Árulása az önmagából való kiábrándultság és a kétségbeesés állapotába juttatta: a „Kőszikla” megrepedt! Pétert a kakas kukorékolása figyelmeztette arra, hogy mit tett, és keserves sírásra fakadt. A sírás, a bűnbánat az új élet kezdete lett számára, és az lehet mindannyiunk számára is! Jézus vére megtisztít a bűneinktől, mint ahogy a megrepedt „Kősziklát” is éppé tette!
Nagyszerda: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.”
A gyülekezeti teremben tartott esti sorozaton Adámi László nyugalmazott lelkipásztor Lk 23,33-43 alapján prédikált a megtérő lator történetéről. A testté lett örök Ige alávetette magát az írott Igének. Ezt lásd Jézus szenvedése útjában! Másokat megmentett… Az istenfélő gonosztevő rádöbben: mi méltán szenvedünk, de Jézus bűntelen! A hitre jutás ezzel kezdődik: felismerjük, hogy gonosz az ember. S a bűn zsoldja: a halál (lásd Zsolt 51). Jézus semmi helytelent nem cselekedett, az ő vére kegyelemért kiált az istengyilkos ember számára. A haldokló Jézusban felismeri a királyt és kéri a megtérő gonosztevő: emlékezzél meg rólam! „Bánd és utáld meg bűnödet, / Hittel ragadd meg üdvödet, / S kegyelmet nyersz ma itt!”
Nagycsütörtök: „Az ÚR páskája ez.”
A nagytemplomban Horváth-Hegyi Áron parókus lelkész 2Móz 12,1-11 alapján szólt a gyülekezethez. Jézus utolsó páska vacsorája volt ez az este tanítványaival. Amikor Jézus követésre és közösségre hív önmagával, akkor radikális döntést: a világ megtagadását várja tőlünk. Teljes odaadással kövessük őt, tanítványként! Nagycsütörtök ünnepe új kezdet lehetőségére is emlékeztet bennünket: a megöletett Bárány, Jézus vére a bűn rabságából akar felszabadítani. Vallom, bánom, megbocsátottam, igyekezem, hiszem, – ezeket a válaszokat mondjuk a gyónó liturgiában hamarosan. Mi az én szolgálatom? Hogyan végezzem? A legjobban, Isten dicsőségére! „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk.”
Az igehirdetés után dr. Kovács László Attila igazgatólelkész végezte a március 3-i közgyűlésen megválasztott tisztségviselők ünnepélyes beiktatásának szolgálatát (neveik a Hírmondó húsvéti számában olvashatóak). Az eskütételt a jelenlévő gyülekezet úrvacsoravétele követte, e szentség szereztetésének ünnepén.
Nagypéntek: Az esti istentiszteleten passióolvasás volt, ennek rendjét lásd az Énekeskönyv K rendjénél, az EÉ 39. oldalától! „Kérlek, halálod ára / Rajtam ne vesszen kárba!”
Húsvét hajnali helyzetjelentés: „Feltámadt, nincsen itt!”
Húsvét vasárnap: „A mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott.”
A feltámadás ünnepén Zsarnai Krisztián esperes lelkész 1Kor 5,6-8 alapján hirdette az igét. Jézus a kereszten legyőzte a bűnt, halált, Sátán hatalmát. Ő valóban feltámadt és él! Van bűnbocsánat és van örök élet! Fogy az egyház lélekszáma megyénkben és városunkban is. Spurgeon szerint: „Az egyháznak azért van olyan kicsi hatása a világra, mert a világnak olyan nagy hatása van az egyházra.” Borulj le a kereszt alatt! Engedjétek, hogy Jézus tükröződjön az életetekben! Vegyétek komolyan Isten igéjét! Vessétek ki a bűn kovászát életetekből! A keresztelő előtt felcsendült a Zsarnai család éneke: „Mégse győz a halál; a kereszt volt az ár, / Értünk hullt a drága vér, mely váltságdíj az életért.”
Húsvét hétfő: „Aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.”
Húsvét 2. napján dr. Kovács László Attila igazgatólelkész ApCsel 10,34-43 alapján szolgált az igével. Krisztus feltámadása: Isten titka, azt hinni kell! Jézus tanítványai az Igét örömmel és érdeklődéssel hallgatták, s tőle kaptak parancsot a tanúskodásra. Az evangélium hirdetése a mi küldetésünk is. Minden próféta Jézusról jövendölt. A hit hallásból van. Isten nem személyválogató, elvezet az üdvözítő Krisztus-hitre. A meghallgatott Ige és a Szentlélek vezet el arra a bizonyosságra, hogy Jézusban élő Urunk van, akire rábízhatjuk életünket, mert ő szeret minket. S a zsoltárossal együtt zenghetjük: az Úr színe előtt járhatok, az élők földjén. „Jézus él, én is vele! … Ott leszek, hol Uram van: Ez az én bizodalmam.” Krisztus valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!
Összeállította: M. B. és G. A.
Húsvét hajnali feltámadás
Valahol álmomban meghallom az ébresztőóra hangját. Hirtelen nem is tudom pontosan, hogy hol vagyok, de még nem akarok feljönni az álomvilágból. Sötét van még. Az első madarak már elkezdték reményt-keltő csicsergésüket: a legsötétebb, leghidegebb óra után jön majd a fény, a napsütés, a melegség. Eszembe jut, hogy ma nem munka miatt kell ilyenkor kelnem, ma más vár ránk. Csendben, szó nélkül készülődünk, melegen öltözünk, mert még hideg van kint. És sötét. Igazi mély sötétség van mindenhol. Furcsa nyugalom is van, az utcákon sehol senki, még az állatok is elbújtak.
A templomba belépve meglepő, hogy a kezekben tartott kicsi gyertyák lángja mekkora fényt áraszt magából. A koromfekete éjszakát egyetlen gyertya lángja is bevilágítja… itt viszont sokan vagyunk együtt. Valami készülődik. Így már a hideg sem annyira hideg. Egymásnak adjuk a fényt, a gyertya lángját, és a békességet. Az oltár előtt fehér vászonruhás kis kórus vár, gyertyákkal a kezükben, csendben. Aztán a hatalmas, pompás templom minden szegletét lágyan tölti be az énekek hangja és a gyertyák fénye. A sötétség és a halál nem menekülhet. A legkisebb gyermeki csodaszép énekhang is képes átölelni minden sarkot és kis zugot az óriási, hideg kőépületben.
A pislákoló gyertyák fénye mellett könnyebb elképzelni azt, amiről a kórus olyan szépen énekel – a Teremtést, ahogy Isten a semmiből, a sötétségből ennyi felfoghatatlan csodát létrehozott…, a bűnbeesést, aminek hallatán elkezdek rettentően fázni…, a sötétséget, amit nem is értünk, el sem tudunk képzelni, de amit Jézus átélt, amikor megfeszíttetett, és még a gyertyáinkat is elfújjuk…, majd amikor az ablakon az első napsugarak fénye is felcsillan, elönt a reménység és a bizalom érzése, felcsendül a Halleluja, és az Életet énekeljük!
A végtelen szeretet, amivel Isten szeret minket, teremtményeit, gyermekeit minden sötétséget, szenvedést, reménytelenséget végérvényesen felülír! Csak ki kell nyitni a szemünket! A templomból kilépve teljesen világos van, és most már melegem van a sok magamra húzott ruhában. Feltámadt! Isten az Ura életnek és halálnak, fénynek és sötétségnek!
Köszönjük, hogy a Húsvét hajnali Istentiszteleten ezt nagyon intenzíven átélhettük!
Bálint Anikó
Hálaadó istentisztelet Mandabokorban
Ünnepi istentiszteletre gyülekeztünk április 21-én – Jubilate vasárnapján – Mandabokorban, az Imaház felszentelésének 11. évfordulóján.
Az Áldjad én lelkem kezdetű énekünket fiatalokból álló kis zenekar kísérte, az igehirdetésre pedig az Igéje szól, igéje hív kezdetű énekkel készültünk. Isten igéjét Szemerei János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette János evangéliuma 16. fejezetének 16-23. versei alapján: „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem…”
Püspök úr Isten ajándékának nevezi, hogy mi gondolatban szabadon mozoghatunk az időben. Jézus beszél a tanítványainak két kicsi időről, a tanítványok nem is értették, ők még a történések előtt voltak. Megrendítő volt a kereszthalál és a feltámadt Krisztust sem ismerték fel az Emmaus felé vezető úton. Különleges dolog az időben mozogni gondolatban. Tulajdonképpen az istentiszteleteken is ez történik, évezredeket mozgunk gondolatban vissza az időben. Van, amikor egyedül vagyunk az emlékeinkkel, egyedül utazunk, és van, amikor társakkal, mint például most. A gyülekezet emlékezik a 11 évvel ezelőtti eseményekre, ez is egy időutazás – gondolatban.
Érzelmi kötődések is vannak ezekben az időutazásokban. Milyen szép egy esküvői fotós munkája! Boldog pillanatokat örökít meg, amire mindig szívesen emlékszik mindenki, jó „visszautazni” az eseményekhez, jó emlékezni. Sajnos vannak rossz emlékeink is, ahová vissza-visszatérünk, sokszor akaratlanul is. Sokszor nem tudunk szabadulni a rossz emlékektől. Gyakran családtagok nem tudnak kibékülni, mert az emlékeikben ott él a megbántottság, nem tudnak szabadulni, nem tudnak megbocsátani. Az emlékezés készsége ajándék, ezért nagy veszteség az, amikor ebből valaki kibillen. Főleg idős emberek, akiknek már nem jó az emlékezetük.
Miközben gondolatban szabadon mozgunk az időben, a valóságban nem. Pilinszky János idézi egy versében Simone Weilt: „Tér és idő keresztjére vagyunk mi feszítve emberek.” A térben valamelyest tudunk mozogni, de az időben nem. Az idő könyörtelenül megy előre, hol gyorsabban, legalábbis így érezzük, hol lassabban, de nem tudunk benne mozogni egy picit sem, se előre, se hátra. Az embereket ez sokszor nyomasztja. Isten felől nézve azonban a mi földi életünk is egy kis idő.
Ebben a világban sok minden nincs rendben. Ebben a világban sok mindent elrontunk. Talán azért is nyomaszt minket, hogy nem tudunk az időben visszamenni, mert nincs lehetőségünk változtatni az elrontott dolgokat. Történnek tragédiák. Valakit, aki szabályosan ment a járdán, elütött egy autó. Nincs lehetőség visszamenni, és arrébb léptetni térben vagy időben, hogy ez ne következzen be. Kényszerpályán vagyunk, az idő futószalagja megy, szalad, és életünk pályája fogy, nem tudjuk visszaállítani.
Az a kis idő, és a másik kis idő – amiről Jézus beszél – még a tanítványok előtt van, de mi már utána vagyunk, már mögöttünk van. Ez a világtörténelem legnagyobb eseményéről szól, és ez egy fantasztikus hír. Az Egyház 2000 év óta abból a hírből, abból a csodából él, amit az elsőgenerációs tanítványok éltek át. Természetesen nem abból él, hanem abból, ami a csoda mögött van. Ezek a tanítványok életüket adták a hitükért!
Jézus fájdalmas példával zárja ezt az igeszakaszt, a szülő nő fájdalmának példájával. Fájdalmassal és mégis reményt hordozóval. Jézus beszédében saját kereszthaláláról és feltámadásáról szól, és az öröm kap hangsúlyt, mint a szülő nő vajúdás utáni öröme. A szenvedés örömmé változhat, és ez összefügg azzal, ami a Golgotán történt. Az a kis idő, ami a szenvedést hozza, majd a feltámadást, az távlatot nyit az embernek, aki kis időt él itt a Földön, de az örökkévalóságot elérhetővé tette számára az Isten. Jézus Krisztus halála, az Ő feltámadása, az Ő megbocsátó kegyelme elhozta számunkra az esélyt, és ez a nagyon nagy HÍR!
Az igehirdetés szolgálatát követően köszöntésekre került sor. Lezárult egyházközségi szinten a tisztújítás, és Nagycsütörtökön megtörtént az új tisztségviselők beiktatása. Öt testvérünknek köszönte meg Zsarnai Krisztián és ifj. Veczán László az elmúlt ciklusban végzett szolgálatukat, akik ezután már nem folytatják tovább a korábbi megbízatásukat: Dankó József körzeti felügyelőnek, Dankó Józsefné Zsuzsának, Radnay Ibolyának, Bellus Tibornak és Maxim Györgynek, a képviselőtestület tagjainak.
Ezután a születésnaposok köszöntésére került sor, azokéra, akik április hónapban látták meg a napvilágot. A köszöntés egy gyönyörű énekkel zárult, melyet Zsarnainé Urbán Nóra adott elő az ifjúsági zenekar kíséretében. Áldásokban és az igehirdetés tanításaiban meggazdagodva térhettünk haza otthonainkba.
Veczánné Repka Jolán
PÜNKÖSDHÉTFŐN
(Szemelvények Dr. Luther Márton igehirdetéséből; átírva a jelenlegi helyesírási szabályok szerint)
Evangélium: János 3. rész, 16-21. (Jn 3,16; az „aranyevangélium” Nagypéntek ünnepének Útmutató vezérigéje és ez az igeszakasz Pünkösd 2. ünnepének óegyházi evangéliumi igéje is; vedd és olvasd!)
Ez az evangélium egyike az újszövetségben előforduló legmagasztosabb beszédeknek és ha lehetséges volna, méltán véshetnénk azt aranybetűkkel szívünk táblájára. Legalább ezt a vigasztaló igét minden kereszténynek könyv nélkül tudnia kellene és szívében naponként elimádkoznia, hogy e szavak vérébe menjenek át és azokat megtanulva, vigasztalásra s a hitben való megerősödésére használhassa. Mert olyan szavak ezek, melyek a megszomorodott szívet megvidámítják és a holt embert is megeleveníteni képesek, ha hit által rendületlenül ragaszkodunk azokhoz. Mivel azonban e szavakat gyarló emberi nyelv egész mélységükben kifejezni és kimeríteni nem képes, buzgó imádságban kérjük az Istent, hogy Szentlelke által ezen igéket szívünkbe írja bele, hogy azoknak értelmét felfogva, bennük vigaszt és örömet találjunk.
Ez az Isten pedig, ez a végtelen és kimondhatatlanul jóságos Isten, minden mértéket meghaladó módon nyújtja ajándékát. Mert amit ád, azt nem mint megérdemelt jutalmat, nem kötelességszerűen adja, hanem – miként az ige szól: szeretetből. Olyan ajándékozó ő tehát, aki szívéből, mélységes, isteni szeretetből ad, miként mondja: Isten szerette e világot.
Itt magával Isten Fiával kínálnak meg bennünket, s Isten maga mondja, hogy fogadjuk el az ő ajándékát s tartsuk meg azt tulajdonunkul. Ám akiknek ez nem kell és akik Istennek hátat fordítanak, azok mi magunk vagyunk. Ítéljétek meg tehát, mily nagy, borzasztó bűn a hitetlenség. Mert az embernek megáll az esze, hogy valaki ilyen ajándéktól húzódozhatna és azt megvethesse. Kitűnik ebből tehát, mily őrült és ostoba az egész világ, midőn ilyen ajándéknak nem örvend s még azt sem akarja megtenni, hogy hozzányúlna s elvenné, amivel megkínálják. Ha egy forint vagy egy új öltöny volna az, akkor két kézzel nyúlnának utána s örömmel fogadnák azt, de mivel maga Istenfia az, ki-ki ajkát biggyeszti, mintha szüksége sem volna rá.
Avagy ezt a kegyelmes Istent nem kellene-e szívből viszontszeretnünk s tőle minden jót várnunk, azt az Istent, aki a bűnöket megbocsátja s a gonosz és hálátlan világnak megszámlálhatatlan rút bűneit meg nem torolja? Ahol ugyanis Isten szerelme van, ott van a bűnbocsánat is. Nyissuk meg tehát szívünket s gondolkodjunk tovább e szeretetről; ha Isten e világnak, az ő született ellenségének, annyit adhat, önmagát adja, akkor bizonyára mást nem várhatunk, nem remélhetünk tőle, mint csupa kegyelmet és nyájasságot s bárminő legyen is sorsunk e földi életben, jó vagy rossz, ragaszkodjunk e szeretethez, tudván, hogy Istentől a Krisztusért minden jót várhatunk.
A hitnek, egyedül csak annak kell e kincset megragadnia. A hitetlenséget pedig csupán az evangélium által lehet kiűzni. Ezt pedig maga az Úr Jézus hirdeti nekünk, hogy Isten igéjében kételkedni semmi okunk se legyen. Azért mi is egyedül Isten irgalmassága folytán üdvözülünk s e kegyelmet csupán a hit által tehetjük magunkévá, minden mi hozzájárulásunk és érdemünk nélkül, hogy mindazt, ami az örökéletre és bűnök bocsánatára nézve szükséges, Istennek a Krisztus által való szeretete és irgalmassága foglalja magában.
Erre segéljen minket a mi Istenünk és szerető Atyánk, az ő Fia, a mi üdvözítő Úr Jézus Krisztusunk által. Ámen.
A teljes igehirdetés forrása: garainyh.hu/luther/566-579.php ▪ Válogatta: G. A.
Kovács Gyula másodfelügyelői bemutatkozása
Szeretettel üdvözlöm a Hírmondó újság kedves Olvasóit. Anno Kovács Gyula névre keresztelt Vass Albert tiszteletes úr, azóta is ezt a nevet viselem. Születésemet követően 1965-ben református szertartás szerint kereszteltek meg Hajdúszoboszlón, nagymamám ebben a hitben nevelt, így lettem felnőtt.
Már felnőttként ismerkedtem meg az e
vangélikus gyülekezettel, és a belső hang ide szólított, felekezetet váltottam, a gyülekezetünk tagja vagyok. Számomra fontos a család, büszkén mondhatom, hogy boldog, rendezett családi hátterem van. Az Úr megáldott öt gyermekkel, akiket igyekszünk Isten szeretetére nevelni.
Képzettségemet tekintve vízépítő mérnök vagyok, ezen kívül számítástechnikai diplomával és környezetvédelmi szakmérnöki végzettséggel rendelkezem. Ezen a pályán dolgozom, reményeim szerint maradok is. Mérnöki Irodában vezetőként dolgozom, jelentős beruházási forrásokat felügyelünk. Ez kemény és megterhelő munka, nagy felelősséggel. A nagymamámtól tanultam a család fontosságát, szeretetét, és azt, hogy a mindennapi munka mellett fontos a saját lelki béke, a lelki nyugalom. Ha ez nincs meg, nincs boldog család, nincs jól végzett munka. És ennek az igazi otthona a templom.
Számomra a gyermek mindig, mindenhol a legfontosabb. Családomban én vagyok az engedékeny. Presbiteri és másodfelügyelői tisztségemben azon fogok dolgozni, hogy a gyermekek jöjjenek el biblia foglalkozásra, jöjjenek istentiszteletre, és ne utasítsák el az Isten szeretetét!
Sztankó Gyöngyi esperes asszony megmutatta a Betlehem imaház csendjét, a gyülekezet szeretetét. Lehetőségeimhez mérten látogatom, és segítem a gyülekezetet. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor a másodfelügyelői tisztségre jelöltek. Lelkiismeretes, tisztességes munkavégzéssel igyekszem meghálálni a bizalmat.
Hiszem, hogy az Úr ad elég időt, és erőt, hogy elvégezzem feladataimat. Mindennapjaimban vezérfonalam az a mondat, amit a Korinthusiakhoz írt levélben olvashatunk: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)
Kovács Gyula másodfelügyelő
Berecz András est
A Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban Berecz András Kossuth-díjas előadóművész önálló estjét április 12-én, pénteken 17 órakor tekinthettük meg. Fő szervezője a Magyar Népmeséért Alapítvány volt, ahol fellépett iskolánk Glória gyermekkara Kocsis Barbara karnagy vezénylésével.
Ehhez a kulturális eseményhez csatlakozott a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány is. Az összefogás nemes ügyet szolgált, iskolánk diákjának, a 10 éves Szofinak külföldön végezhető gyógykezelésének támogatására történt, melyben a 3. a osztály szülői közössége is nagymértékben besegített.
A művész úr „Hiszünk a csodában” című előadására szinte minden jegy elkelt, és a megjelent 1200 fővel csaknem megtöltöttük a templomot.
Az esemény karitatív jellegéből adódóan megható, művészi aspektusát tekintve szórakoztató volt. Külön örömömre szolgált, hogy Szofi is szerepelhetett az iskolai énekkarban. A rendezvény jóvoltából összegyűlt jelentős összeget Cservenák László, a Magyar Népmeséért Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át a kislánynak és édesanyjának.
Az est sajátságához méltó módon közös énekkel és imádsággal zárult.
Pampuch Zoltán Gábor főigazgató
Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola