XXXIII. évf. 1-2. szám ● 2024. Húsvét
„Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt!” (Mk 16,6a-b)
A Megfeszített Jézustól a Feltámadott Krisztusig
Félelem görögül „phobein” – innen a fóbia kifejezés –, olyan emberi érzés, amely az ember létét, állapotát, érdekeit veszélyeztető baj, rossz jelentkezése, lehetőségének, közelségének a felismerése vagy elgondolása nyomán keletkezik. A bűnesetig nem volt félelemérzete az embernek, nem tudta mitől, miért kellene félnie! Azt követően megannyi dologtól kezdett félni az ember: Istentől, gonosztól, a másik embertől, más teremtményektől, a természet erejétől, feladatok nagyságától. Beleivódik a beszédünkbe: „attól félek, hogy…..”. Bár azt gondolom, leginkább attól fél az ember általánosságban, hogy elveszti az irányítást, a kontrolt (maga vagy mások felett). Mindenesetre a félelem megbénít, cselekvőképtelenné tesz.
A Bibliában állítólag több százszor, de 365-ször biztosan olvashatjuk a bátorító kifejezést: „Ne félj(etek)!” Így hangzott az angyal köszöntése – „Ne félj!” – Máriának, az Üdvözítő születését hirdetve. Jézus is sokszor elmondta, mégis, amikor kritikus helyzetbe kerültek a tanítványok, követők, szemtanúk, a félelem újra és újra megjelent életükben. A feltámadás első szemtanúinak is szólt a bátorítás: „ne féljetek!”
A kereszt szörnyűsége sokakat vagy mindenkit (?!) elborzaszt. Mégis vannak, akik (magdalai Mária, Mária, a Jakab anyja és Salomé) leküzdve félelmeiket, betöltve a hagyomány, a törvény, legfőképp az anyai szív parancsát, elmennek a sírhoz. Bátorságukat nem nagy szájuk, hanem nagy szívük mutatja. Az embernek, aki itt munkálkodott köztük (közöttünk), aki csodát tett, gyógyított, halottat támasztott fel, most annak a testnek kellene megadni a végtisztességet. Jézus, a Názáreti, a Megfeszített – Márk az evangéliumában Jézus emberi voltát hangsúlyozza. Az Atya pedig nem engedi, hogy romlást lásson egyszülöttjének teste. Így vezeti Márk az olvasót a Megfeszített Jézustól a Feltámadott Krisztusig.
A három asszony megrémül – nem arra számítottak, hogy a sírt lezáró nagy kő el lesz hengerítve. Nem arra számítottak, hogy találkoznak ott valakivel! Arra számítottak, amit már tapasztalati úton tudtak: lezárt sírbolt, belül a holttest, amit be akarnak balzsamozni. Ha csak ez történt volna, ez is hordozott volna félelmet. A valós félelem akkor alakult ki, amikor nem azt találták, amire számítottak. Persze, hogy megijedtek: nyitva a sírbolt – ki nyitotta ki? Benéznek – ki az idegen, aki élő? Csend helyett – megszólítás! Mit jelent az, hogy akit megfeszítettek feltámadt?! Csupa olyan történés, ami az eddigi emberi tapasztalásoktól ellendít, új dimenzió nyílik: Isten cselekedett. Persze, hogy megrémíti az embert Isten kinyilatkoztatása!
Nap, mint nap átéljük, hogy minden angyali szó ellenére sok mindenért aggódunk, és sok mindentől félünk. Félünk a szeretetlenségtől, hogy elhidegül körülöttünk minden. Félünk a szeretettől, mert nem akarunk áldozatot hozni. A szeretet mindig a kényelem és a biztonság feladásával jár. És sorolhatnám tovább, talán vég nélküli listát írva, hogy miben rejlik félelmeink és aggódásaink forrása. De a vég nélküli félelem-lista helyett most ismételjük: Nincsen itt, feltámadt! Vagy most már neked, kedves olvasó, nem úgy, mint a sírnál járó asszonyoknak. Itt van, mert feltámadt! Istent kereső vergődésünkben majdcsak eljut a tudatunktól a szívünkig az evangélium: Jézus győzött! Jézus él! Jézus Úr!
Molnár Erzsébet lelkész
ALIANSZ IMAHÉT NYÍREGYHÁZÁN, 2024. január 7-14.
„ELŐRE A NAGY MISSZIÓPARANCS TELJESÍTÉSÉRE!” – A Lausanne-i Nyilatkozat 50. évfordulójának ünneplése
Az imanyolcad főtémáját ez évben az evangéliumi keresztyének fél évszázada elfogadott hitvallása képezte, a következőkben idézett program szerint. Az igehirdetéseket a város protestáns felekezeteinek lelkészei végezték, esténként váltakozó templomokban, imaházakban, az előző évek gyakorlata szerint. Mivel a nyolc nap aláhúzott alcímeire kattintva elérhetőek a videó felvételek a helyszínt biztosító gyülekezetek YT vagy FB csatornáin, itt csupán néhány elhangzott kulcsmondatot idézünk fel ezekből. A Hírlevél gazdag háttérinformációkat tartalmaz az Evangéliumi Aliansz szolgálatáról, melynek címerében ez az ige olvasható az ÚR Jézus főpapi imádságából: „Mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21)!
1. nap: A Szentháromság egy Isten ünneplése (1. cikkely) Mt 28,19
Kertészné Iványi Ágnes VISZ munkatárs a nagy missziói parancsról szólt: ez az evangéliumi keresztyéneknek szól. Azok vagyunk-e? Adjuk tovább a jó hírt! Legyünk imaharcosok! Kérjük Jézus vezetését, ne a magunk elgondolását kövessük! A Szentháromság egy Isten keresi az embert, miként a tékozló fiú atyja, miként a jó pásztor az elveszett juhot, miként az asszony lámpával és seprűvel keresi az elveszett drachmát. „Isten olyan, mint mi, csak szép!” – idézte egy ötéves gyermek szavait. Imádkozzunk a jövő generációért és mondjuk el: Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz!
2. nap: Rábízni magunkat Isten Igéjére és alárendelni magunkat tekintélyének (2. cikkely) Zsolt 119,11.111
Papp Dániel baptista lelkész Isten beszédeiről, bizonyságairól beszélt. Ez a leghosszabb zsoltár Károlinál: arany ABC, mert a héber szövegben szavai azonos betűvel kezdődnek 8 versenként. A Biblia mindenki számára elérhető; de le kell fordítanunk üzenetét a magunk számára. Jézus tanúi csak a Szentlélek erejével tudják továbbadni az evangéliumot. Luthert idézte: „A Szentíráshoz vagyok kötve, és lelkiismeretem Isten igéjének foglya.” Jézus is a Bibliát idézte: „Meg van írva…” Töltsünk időt Istennel, hogy taníthasson bennünket! Ennek a zsoltárnak a 176 versében is Isten van benne: olvassuk és tartsuk meg az Igét örömmel!
3. nap: Jézus Krisztus az egyetlen (3. cikkely) ApCsel 4,12
Katona Béla református lelkész az üdvösség kérdését feszegette. A gazdag ifjú ezt kérdezte Jézustól: mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Semmit nem tudunk érte tenni, nekünk csak el kell fogadni! A jó cselekedeteink nem visznek üdvösségre. Senki sem mehet Istenhez, csakis Jézus által. Krisztus az egyetlen út az örök életre. Ő maga is Isten! Nem csak próféta, s a legnagyobb ember, hanem Isten Fia, a világ üdvözítője! Mindnyájan elveszett emberként születtünk, de ha bennünket megtalált az Úr Jézus és nyájához vezetett, ez örömmel és felelősséggel töltsön el. Bizonyságot kell tennünk a hitünkről, a bennünk élő Krisztusról, akiben bűnbocsánatunk és örök életünk van! Élj úgy, hogy kérdezzenek, és a válasz az életed legyen! Van-e üdvbizonyosságunk? Jézus érdemeiért üdvözülök: ezt hiszem és vallom. Akié a Fiú, azé az élet! Aki hisz a Fiúban, örök élete van! Csak akkor, ha e földön megtértünk, újjászülettünk s elfogadtuk az Urat Megváltónknak. Kegyelemből van üdvösségünk, hit által.
4. nap: Az evangélium hirdetése holisztikus módon (4–5. és 10–11. cikkelyek) Ézs 61,1-2
Jónás Miklós a MET lelkésze elmondta, hogy reformálni kell az egyházak missziói szolgálatát is. Ismerjük az Ószövetségből, hogy Izráel népe gonoszul cselekedett: elhagyták az Urat! Hol vannak Isten csodadolgai ma? Idézte az Útmutató heti vezérigéjét: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14) Imádkozzunk a belső szobánkban, de a gyülekezetben is! A lelki megújuláshoz szembe kell néznünk a saját gonoszságunkkal. Alázattal hallgassuk meg és vegyük komolyan az Úr igéjét! Missziói munkánkban is törekedjünk a teljességre, az egészre, a tökéletességre!
5. nap: Együtt a misszióban (6–9. cikkely) Jn 17,18
Hajduné Csernák Erzsébet metodista lelkész a közös missziós szolgálat nehézségeiről prédikált, Gedeon, Nóé, Ábrahám engedelmességét említve. Jézus az Atya akaratát munkálta. Érthető módon kell az evangéliumot továbbadni! Az első keresztyének életéről látták, hogy mennyire szeretik egymást. A világ ma is ezt keresi és várja. Urunk kettesével küldte ki tanítványait: mi tudnánk így együtt végezni a missziót? Ő az egységért könyörgött főpapi imájában. Csak oda küld áldást Isten, ahol ez az egység megvalósul az ő munkájában!
6. nap: A tanítványság és a misszió ára (12–13. cikkely) Mt 28,19-20
Nagy József református lelkész idézte az 50 éves Nyilatkozat első mondatait: „Az evangelizáció befejezetlen feladatát újra magunkénak érezve, szükségesnek tartjuk folytatni azt. Hisszük, hogy az evangélium valóban jó hír Istentől az egész világ számára.” Jézus missziói parancsa kétezer éves, és ő visszajövetelekor számon fogja kérni ennek teljesítését minden követőjétől. Szórni kell az ige vetőmagját! Tanítványnak lenni azt jeleni, hogy én önmagamat adom mindenestül! Krisztus szeretete szorongasson minket: az ő tulajdonai vagyunk!
7. nap: Türelmes kitartás (14–15. cikkely) Mk 13,10
Horváth-Hegyi Áron evangélikus lelkész nemcsak Isten szeretetéről, hanem haragjáról is szólt. Isten kegyelme, hogy az ő evangéliuma hirdettetik! Kiválasztottak vagyunk, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! Az Emberfia váratlanul jön vissza, addig Krisztus egyháza a bárka. Kegyelmet találtál-e már az Úr előtt? A kiválasztottak minden nép között hirdetik az evangéliumot, akár az interneten is. A lélekmentés szolgálatát végzik: a tanítvánnyá tétel a keresztyének küldetése, ők a féltőn szerető Isten munkatársai és örökösei is. De Te ki(k)nek az életében vagy Isten eszköze?
8. nap: Előre a nagy misszióparancs teljesítésére – Lausanne-tól (1974) Szöulig (2024) Mt 25,21
Bozorády András evangélikus lelkész igehirdetésében arról szólt, hogy a Nyilatkozat szövetségkötés volt, ez évben lesz a 4. konferencia. Jézusban lehet megtalálnunk az élet értelmét. Igéjén keresztül láthatóan cselekszik ma is. Nincs másunk, csak Krisztusunk van, ő a legfőbb kincsünk. Legyünk hű és hálás szolgák, mindhalálig! A koreai keresztyénektől tanulhatunk bátorságot, gyümölcsöző életfolytatást, kitartó, rendszeres imádkozást az üldözött keresztyénekért. Engedelmeskedjünk mi is Urunk utolsó, máig vissza nem vont felszólításának!
Az igehirdetések után minden este hangos, személyes imádságok, könyörgések hangzottak el.
Az ÚR Jézus; „Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15-16) Jézus Krisztus missziói parancsa mindenkori tanítványainak szól, mert minden christianus: misszionárius! Imitatio Christi: Krisztus követése lehet/legyen minden kedves keresztyén hittestvérünk küldetése! – Nagyon szeressétek az ÚR Jézust!
Az értékálló építészet szolgálatában
Megóvni, fejleszteni, felújítani – Garai Péter a sokrétű mérnöki munkájáról
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Garai Péterrel, az országos iroda építési, ingatlanügyi és műemléki osztályának műszaki referensével beszélgetünk életútjáról, feladatköréről és építészettörténeti kutatásairól.
Tíz éve dolgozik az országos irodában. Miként vezetett ide az útja?
Nyíregyházáról származom, az ottani gyülekezetben nőttem fel, Bozorády Zoltánnál konfirmáltam. 2006-ban végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem [BME] Építészmérnöki Karán, ahol az evangélikus templomokat is tervező Pazár Béla volt a konzulensem. A Középülettervező Zrt. tervezőirodájában kezdtem dolgozni Pottyondy Péter és Potzner Ferenc Ybl-díjas építészek mellett. 2010 őszétől az Építészfórum építészeti portál szerkesztője voltam. Ez az időszak izgalmas volt, sok új tapasztalatra tettem szert, de 2013-ban váltásra kényszerültem. Ha jól emlékszem, egy 2010-es Evangélikus Életben olvastam egy cikket egyházunk akkori építési és ingatlanrendezési osztályáról és munkatársairól. Oda is elküldtem az önéletrajzomat – mint később kiderült, éppen jókor. Hónapokkal később felhívott Ficzere Ilona osztályvezető, és mondta, hogy üljünk le beszélgetni. 2013 júniusában kezdtem el dolgozni az országos irodában.
Mi itt a fő feladata?
A tervezői és szerkesztői munkához képest itt nagyon változatos és szerteágazó a feladatköröm: kiterjed a szakmai véleményezésre, de intézményátvételek és ingatlanvásárlások esetén az épületek előzetes állagfelmérésére is. A hozzánk forduló gyülekezetek, intézmények felújítási munkáinak előkészítését előzetes véleményezéssel, tanácsadással, esetenként meglévő régi tervekkel segítjük. 2014-ben kezdődött egyházunk székházának felújítása. A munkák megkezdése előtti kiköltözés, majd az építkezés kísérése, végül 2017-ben a visszaköltözés koordinálása komoly feladatot jelentett. Osztályunk tevékenyen részt vesz az energetikai fejlesztési és az állami parókiafelújítási program lebonyolításában. Ezen belül a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben érintett ingatlanok adminisztrációja és szakmai kísérése tartozik hozzám. Emellett egyházunk ingatlan-nyilvántartással összefüggő feladataival is foglalkozom.
Több építészettörténeti tudományos munka és előadás is köthető a nevéhez. Melyeket emelné ki közülük?
Az építészettörténet már az egyetemen is közel állt hozzám. A tervezésben dolgozva számos régi épület felmérésével és felújításával foglalkoztam. 2011-ben Kövekbe épített hitvallás címmel jelent meg a nyíregyházi evangélikus Nagytemplomról szóló tanulmánykötet, ebben a templom történetét írhattam meg, feltárva az eddig kevésbé ismert adatait, részleteit is. 2015-ben az alföldi szecesszióról szóló konferencián adtam elő, Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szecessziós emlékeit mutattam be. Ennek szerkesztett változata a Szecesszió az Alföldön címmel 2017-ben megjelent kiadványban olvasható. 2018-ban végeztem el a BME műemlékvédelmi szakmérnöki képzését. Az ott szerzett ismereteket az egyházban is tudom kamatoztatni. Szakmérnöki szakdolgozatom témája egy kevésbé ismert, kiváló evangélikus építésznek, Gerey Ernőnek a munkássága volt. Ő tervezte többek között a ma is álló kondorosi, érsekújvári, muraszombati és szolnoki, valamint a már lebontott vecsési templomunkat. Kutatási eredményeimet az Evangélikusok Budapesten című konferenciasorozat keretében előadás formájában ismertettem, valamint a Bivio – Tanulmányok az Evangélikus Országos Könyvtár műhelyéből című kötetben 2021-ben publikálhattam is.
Mit jelent önnek, hogy az országos irodában dolgozik?
Az Úristen vezetésének tartom, hogy itt dolgozhatok. Szeretem, amit csinálok, élvezem, hogy változatosak a feladataim. Az irodán belül is egyre szorosabb az osztályok közötti együttműködés. Osztályunkon belül pedig egy jó kis csapat tagjaként szolgálhatom egyházunkat.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. január 14–21-i 89. évfolyam 1–2. számában jelent meg.
▪ Kalocsai Richárd ▪ Galambos Ádám
Ittzés István böjti igehirdetés sorozata Mandabokorban
Február 5-9 között Pál apostol Timóteusnak írott végrendeletéről szólt mandabokri evangelizációs igehirdetés sorozatában Ittzés István nyugalmazott evangélikus lelkipásztor, APOSTOLI VÉGRENDELET címmel. A napok neveire kattintva elérhetőek ezek az esti istentisztelet videók, így az alábbiakban csupán azok legfontosabbnak ítélt, léleképítő kulcsmondatait idézzük fel, szinte csak címszavakban, ötezer karakterben összefoglalva:
Hétfő – De te: a rád bízott kincset őrizd meg! (2Tim 1) Ez Pál apostol utolsó, börtönből írott levele szeretett tanítványához. Képmutatás nélküli hit van benned? Első helyen az ÚR legyen a szívedben! A világ legnagyobb misszionáriusa számára ez volt a legfontosabb. A konfirmációkor kaptunk igei áldást és kézrátételt. Minden egyes újonnan született hívő keresztyén az ÚR Jézus Krisztus tanúja ebben a világban, szóval és tettel! Az erő, a szeretet és a józanság Lelkét kaptuk megtérésünkkor, ezért félelem nélkül adjuk tovább az evangéliumot! E világ fejedelme a Sátán. Az Ige hatalom és erő, amely a keresztről árad. Én semmit nem tehetek az üdvösségemért, az: ingyen kegyelem! Üdvösség csak Jézus Krisztus által van, Ő hívott el minket az örök életre. Tudod, kinek hiszel? Beszélő viszonyban vagy az Úrral? Ne szégyelld őt!
Kedd – De te, fiam: erősödjél meg a kegyelemben! (2Tim 2) Minden kegyelem az életünkben! Hit által erősödhetünk meg a Jézusban megjelent kegyelemben. A hívő ember már tudja, hol lehet koldulni, hol a kegyelem helye. Ma van a kegyelem ideje, ma van az üdvösség napja. Legyünk alkalmasak mások tanítására is! Van-e szolgálatod az Úrért? Az élő Jézus az evangélium: őt hirdessük! Luther szerint vagy a dicsőség, vagy a kereszt teológiáját valljuk. A kereszt Krisztusán felragyog Isten dicsőségének ismerete. Biztos vagy benne, hogy örök életed van? Megpróbált hited van? A tévtanításokról szóló vitákban ne vegyünk részt, ragaszkodjunk az Igéhez. Krisztusi szeretettel szolgáljunk egymásnak, őt dicsőítsük, áldjuk és magasztaljuk: Én Uram és én Istenem vagy!
Szerda – De te: fordulj el tehát ezektől! (2Tim 3,1-9) De mi vegyük komolyan Isten Igéjét ez utolsó időkben! Jézus halálakor felülről kettéhasadt a templom kárpitja, megnyílt a kegyelem korszaka számunkra. Van menetelünk az Atyához, de csak Jézus által. Az elragadtatáskor majd a Szentlélek is elhagyja ezt a világot, lezárul ez az üdvkorszak és jön az ezeréves birodalom. Mi az utolsó, antikrisztusi időkben élünk. Legyen gondunk egymásra, imádkozzunk egymásért! A gyülekezet lelki közösség: ne legyünk önzők, pénzsóvárak, istentelenek! Jézus szeretetével szeressük egymást, miként az első keresztyének. Ne legyünk képmutatók, „vallási házalók”, hamis tanítások hirdetői! De: lássék lelkemben Krisztusnak szépsége!
Csütörtök – De te: maradj meg abban, amit tanultál! (2Tim 3,10-17) Ha az ÚR gyermeke vagyok, kövessem őt! Legyenek példaképeink azok közül, akik a hitben követik Urunkat. Isten nélkül nem lehet élni, de boldog az, akit az igazságért üldöznek! Tanulmányozzuk a Szentírást, mert megerősíti a hitünket: a próféciák beteljesedtek. Ezt ismerték fel a balga és rest szívű emmausi tanítványok is: a teljes Írás Istentől sugalmazott. Isten igéje juttat engem hitre. szétválasztja a tisztát a tisztátalantól. Az Egyházban az ébredések, megújulások az Ige hatására következtek be. Az élő Ige: Krisztus, Isten utolsó szava az emberiséghez. Aki hisz őbenne, az nem megy ítéletre, hanem általment a halálból az életre. Ezért minden igehirdetés Krisztus hirdetés kell, hogy legyen!
Péntek – De te: hirdesd az igét, állj elő vele! (2Tim 4) Pál kérve kéri Timóteust, hogy hirdesse az evangéliumot. Ezt nekünk is tennünk kell, mentő szeretettel, minden időben. Megtérés nélkül senki nem fog üdvözülni. Kérdezzük imában: Uram, mit akarsz nekem mondani? Védekezésekor Pál Krisztusról prédikált. Egyedül Isten képes arra, hogy megtérítse az embert: Igéje és Szentlelke által. Az igehirdető személyes vallomásként elmondotta: én hiszek Isten kegyelmében, a hitet megtartottam. Pál mártírhalált halt, előtte ebben az apostoli végrendeletében minket is bátorít: tanulmányozzuk és hirdessük a tiszta Igét, mert e világ fejedelme mindent elkövet, hogy elvegye az emberek hitét. Az Ige kardja a mi egyetlen támadó fegyverünk a hamis tanítások ellen. De Te is, kedves Látogató: Olvasd! Nézd! Hallgasd! Add tovább! Oszd meg!
Összeállította: Garai András
A Nagytemplom alapkőletételének 240. évfordulóját ünnepeljük
Megemlékezésül Demcsákné Balczó Ildikó néni írásának részletét közöljük a Kövekbe épített hitvallás c. kötetünkből. kovekbe_epitett_hitvallas.pdf (forrás: lutheran.hu)
A templomépítés (1781-1786)
„Úgy érzem, hogy ebben a részben ki kell lépnem e sorok írójának egyszerű tárgyilagosságából, hiszen most nem a gyülekezeti történelmünk egy korszakáról kell írnom csupán, hanem meghatott és megrendült lélekkel vallani a csodáról: egy nép, az alig több mint 5000 fős evangélikus tirpákság, erejét meghaladó feladatot vállal, mégis felépíti álmai templomát, hihetetlen áldozatkészséggel és Istenbe vetett rendíthetetlen bizalommal.
Közel 30 nehéz év állt mögöttük, harcoltak a földdel, harcoltak a megélhetésért, de mindenekelőtt küzdöttek az evangéliumi hitük szerinti, szabad vallásgyakorlat engedélyezéséért. Lehet, hogy sokszor elcsüggedtek, de nem adták fel a reményt! A történelem Ura – aki azt ígérte, hogy „a reménység pedig nem szégyenit meg”. II. József türelmi rendeletét a helytartótanács 1781. október 29-én hirdette ki az egész országban. A sokat szenvedett és megalázott Tapolcsányi György pásztorolta egyházközség vezetői, kérelmet adtak be, már 1782. március 10-én, melyben „esedeznek, hogy engedtessék meg nekik templomot építeni, és annyi papot tartani, a-mennyi szükséges.”
Míg az engedélyre vártak, addig sem tétlenkedtek a hívek. Még az év augusztusában írásba foglalták a felajánlásokat az építendő templomra, mely adományok 4 rhénes forinttól 100 forintig terjedtek. Arra is kötelezték magukat „hahogy pedig meg nem adnánk, vagy megadni nem akarnánk, adunk hatalmat… a communitásnak (egyházközségnek) hogy bármely tekintetes nemes vármegyei tisztjeivel rajtunk és maradékunkon megvehesse és megvétethesse.”
Mennyit ért egy rhénes forint? Összehasonlításul: egy „temetés prédikációval” 15 garas, egy gyerek évi tandíja 5 garas volt.
A várt engedély, több mint egy év után, 1783. április 14-én érkezett meg, és bizony csalódást okozott! Többek között ez állt benne: „A nyilvános gyakorlattal bíró imaház tervezete, amilyen imaház a kérvényezőket nem igen illeti meg, általuk elkészíttetett és beküldetett; ugyan megkerestetnek, hogy a piac felőli oldal minden felesleges pompa nélkül építtessék s csakis a szükségnek szolgáljon.” A Giuseppe Aprilis olasz építész tervezte templomot tehát túl nagynak és pompásnak ítélték és a második lelkész tartása iránti kérelmüket sem teljesítették.
Sok nehézség között edződött őseink ezt nem hagyták ennyiben: ha a budai helytartótanács ilyen szűkmarkú volt, akkor fordultak a császárhoz, annak „veleszületett kegyességére és kegyelmére” apellálva. Az 1783. június 23-án keltezett felségfolyamodványban az alábbiakat kérték: „Nyilvános vallásgyakorlatunk s ezzel a római katolikus parochusnak való mindennemű alárendelés és stólafizetés alól való felmentéséért, szilárd anyagból templom és torony építhetéséért, haranghasználatért, nemkülönben két lelkész és három tanító alkalmazásának engedélyezéséért esedezünk, amire a nép lélekszáma és ebből eredő szükségleteink köteleznek minket.”
Hisszük, hogy a mi hűséges Urunk lágyította meg a vármegye alispánjának és „közönségének” szívét, mert a folyamodványt pártolólag terjesztették fel. Természetesen azért okuk is lehetett a jóindulatra, hiszen a tirpákságot józan, takarékos, szorgalmas és jó adófizető népnek ismerték. Ezenfelül a vármegyeiek megállapítása szerint is az 5412 lélek (1782-es népszámlálási adat) számára szűk volt a náddal fedett fatemplom, melyben télen hideg, nyáron pedig por és forróság volt.
Új lendületet adott az előkészítő munkának az a tény, hogy Tapolcsányi György „ereje megfogyatkozván” az eklézsiától búcsút vett, s helyére 1783. szeptember 26-án új lelkész érkezett Felsősajóról: Schmál Sámuel személyében. Ő irányította a gondos előkészítést. Hagyományaink szerint a tirpák gazdák 60 lovasfogatot is beállítottak egyszerre a kőhordásra, kora hajnalban indultak Bodrogkeresztúrra, a sáros földutakon küszködve, éjfél is volt mire megérkeztek a megrakott szekerek.
1784 elején egymás után készültek a szerződések, áccsal, fakereskedővel, téglaégetővel. 1784. március 24-én köti meg az egyházközség a templom építési szerződését Krichbaum Ignác vármegyei mérnökkel és Bertnicsek Leopold kőműves mesterrel. Ugyanezen a napon Bónis László vármegyei küldött megszabja a főbb méreteket: „Az épületnek hossza légyen 22 öl, szélessége 12 öl.” (1 öl = 1,86 m)
Másnap, 1784. március 25-én történik meg az alapkő letételének ünnepélyes aktusa. 150 évvel később jubileumi igehirdetésében Paulik János igazgatólelkész ezt mondta: „Irigylem azt a 150 évvel ezelőtt volt elődömet Schmál Sámuel akkori evangélikus lelkészt, akinek az Úr azt a gyönyörű szerepet juttatta, hogy letehette ennek a templomnak az első alapkövét.
A templom méretei lenyűgözőek, ma is ámulatba ejtenek, ha belépek. Egy kis gyülekezet hogyan foghatott bele egy ilyen, erejét meghaladó vállalkozásba? Az utódokra gondoltak, növekvő, virágzó gyülekezetnek építettek? Vagy a hatóságok szándékosan szabtak teljesíthetetlen feltételt, hogy megakadályozzák a megvalósítást? A forrásmunkák ellentmondóak, de nem is ez a lényeg. Az igazán csodálatra méltó az a szent merészség, lelkesedés és áldozatkészség, mely a tervet keresztülvitte!
Milyen kincsek rejlettek azokban a szívekben, amelyek egy ilyen vállalkozás végrehajtásához szükséges anyagi kincseket előteremtették? Mindenki megtette, ami tőle telt, a családok elküldték munkabíró tagjaikat, és azok segédkeztek az építésnél. Takarékos gazdaasszonyok előadták a lassanként összegyűjtött garasokat, forintokat, ha kellett megkoplalták az áldozathozatalt. Az örökkévaló Isten mindig megáldja a bátor, győzelmes hitet, megjutalmazza a benne bízókat. A csoda bekövetkezett, az akkori építési technológia mellett, és szállítási körülmények között két és fél év alatt elkészült a templom.”
Idézet Demcsákné Balczó Ildikó írásából
Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik.
Távolabbi helyre már nem szoktam menni, főleg este nem, de annyira vágytam arra, hogy Szenteste a Nagytemplomban megnézzem az iskolás gyermekek műsorát, hogy elmentem egyedül. A templom tele volt szülőkkel, hozzátartozókkal és a gyülekezet tagjaival. Szép műsort adtak a gyerekek és zengett az ének, ami nagy boldogságot jelentett számomra! Dr. Kovács László Attila igazgatólelkészünk rövid áhítatot tartott, és felolvasta az Úr Jézus születésének csodálatos történetét. Az alkalom végén saját készítésű szívecskéket – melyek egy-egy igeverset rejtettek magukban – osztottam ki a gyermekeknek. Örömmel fogadták és megköszönték. Az egyik kisfiú így mondta: „Köszönöm szépen a kedvességét!” Meglepődtem, hogy manapság ilyet is tanulnak a gyerekek?!
Boldogan, lelkileg feltöltődve indultam haza. A technikusi szolgálatot végző kedves, általam is már jól ismert fiatalember, Nádasi Zoli felajánlotta a templom előtt, hogy szívesen hazavinne, de én – túláradó örömömben – inkább magamban szerettem volna a karácsonyi kivilágításban tündöklő belvároson keresztül hazamenni. Még 30 métert sem tettem meg a templomtól, elvágódtam a járdán. Egy arra közlekedő fiatal házaspár segített fel a járdáról, s beültettek az autójukba addig, amíg a mentősök meg nem érkeztek. A Szentestét és a Karácsonyt is a kórházban töltöttem, váll, – és arccsonttörést szenvedtem.
Nagy fájdalom és szenvedés következett számomra, de nem zúgolódtam. Tudom, hogy Isten tudta nélkül semmi sem történik velünk. Két hét eltelte után nagy szomorúság és csüggedés vett erőt rajtam. Éjszaka felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Elkezdtem halkan énekelni „Az Úr csodásan működik” kezdetű énekünket, és az utolsó verse annyira megérintett: „Ne félj tehát kicsiny csapat, ha rád felleg borul…” Istenem, rám nagyon sötét felhő borult, – segíts! Benned bízom! Tovább folytattam az éneket: „Kegyelmet rejt, s belőle majd Áldás esője hull…” örömömben sírtam, majd folytattam: „Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik. Sorsod sötétlő árnya közt Szent arca rejtezik.”
Igen, tudom, itt vagy velem Istenem! Minden szomorúságom eltűnt, megszabadultam a csüggedéstől is! Lassan gyógyulok, és visszakaptam a reményt! Valósággá váltak számomra ezek az Igék: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” (Zsoltárok 46,2) „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok 50,15)
Babicz Pálné, nyugdíjas óvónő