A gyülekezet múltja

A 18. század közepén Nyíregyháza jelentéktelen falu volt. Gróf Károlyi és báró Palocsay családok birtokában állt. Lakosai a mezőgazdaságban ügyetlenek, törvényes dolgaikban restek voltak. Az uraságoknak járó fejadót pedig rendszertelenül fizették.

Károlyi gróf hosszas fontolgatás után jutott arra az álláspontra, hogy legjobb lenne új telepesekkel megerősíteni birtokait. Az 1752. április 19-én megtartott megyei közgyűlésen terjesztette elő azt a szándékát, hogy Békés megyéből kellene új – tót származású és evangélikus vallású – telepeseket hívni a birtokaira. Előterjesztése aggodalmat váltott ki a többi földbirtokosból. Amikor azonban Károlyi Ferenc becsületszavát adta, hogy a vármegye jobbágyai közül egyet sem fog birtokára csábítani, akkor a tervét jóváhagyták. A betelepülés lehetőségét 1753 áprilisában tették közzé a szomszéd megyékben.

A gróf Károlyi családnak volt birtoka Mágócson is, amely éppen a Gömör, Nógrád, Nagy-Hont és Kis-Hont megyéből levándorló evangélikusok területén volt. Ezek a telepesek Csabán, Szarvason, később Tótkomlóson és Mezőberényben telepedtek le, de gróf Károlyi György Szegvárott lakó tiszttartójához is fordultak sokan a letelepedés reményében. Ezeket a tótokat szorgalmuk és példás magatartásuk miatt szerették és becsülték ezen a vidéken.

Károlyi Ferenc gróf Hódmezővásárhelyen járt 1753-ban. Visszafelé utazva Szarvason lovakat váltott. Nyilván ezt felhasználva beszélt néhány szarvasi gazdával, elmondta nekik terveit és vázolta az esetleges áttelepülés előnyeit is. Azt ígérte az evangélikus gazdáknak, hogy közbenjár szabad vallásgyakorlásuk ügyében. Lelkészt is tarthatnak. Egyházi épületek építésére ingyen ad nekik faanyagot. Hamarosan Nagykárolyba érkezett a szarvasi gazdák küldötte, Petrikovits János, aki Károlyi gróffal tisztázta a részleteket a letelepedéssel kapcsolatban.

Ezek után indult el 300 gazda 1753 nyarának végén Nyíregyháza felé Békés megye öt településéről. A föld szeretete és a vallásszabadság reménye együtt motiválta elhatározásukat. Családjukat még nem hozták magukkal. Csak mezőgazdasági eszközeiket vitték Nyíregyházára, hogy az őszi vetést ott végezzék el. Károlyi gróf kölcsön vetőmaggal is ellátta a gazdákat. Amikor végeztek a munkákkal, valószínűleg hazamentek családjukhoz. Az ottani földesúr, főleg Harruckern báró féltette a gazdaságát, hiszen a háromszáz gazda Szarvasról, Békéscsabáról, Mezőberényből, Orosházáról és Tótkomlósról jelentős kiesést jelentett a munkában ezen a vidéken. Néhány gazdára – a többi gazda megijesztéséért – súlyos börtönbüntetést szabtak ki. A gazdák szomorkodtak, de nem mertek tenni semmit társaikért. Reguly Sándor tanító azonban levélben fordult Károlyi grófhoz, aki a békési alispánnál kieszközölte szabadon bocsátásukat. De Nyíregyházára költözésüknek azt a feltételt szabták a földesurak, hogy legalább háromévi adót kell lefizetniük régi földesuraiknak.

A Nyíregyházára érkezett háromszáz család tehát Károlyi grófnak azzal az ígéretével élt, hogy a vallásuk gyakorlása szabad lesz. Vandlik Márton csabai lelkész is tudomást szerzett az áttelepülésről és az ehhez csatlakozó ígéretről, felajánlotta szolgálatait a grófnál, aki azonban azt a feltételt szabta, hogy a királynővel ezt engedélyeztetnie kell. Ezt a hosszú eljárást azonban Vandlik lelkész nem várta meg, 1753 szeptemberében már Nyíregyházán volt. Híveit templomépítésre biztatta. Megépítették csűrtemplomukat, ahol a magukkal hozott harangot is elhelyezték. A tokaji plébános minderről tudomást szerzett, és a vármegyénél bepanaszolta az evangélikusokat. Meg is lett a következménye: a lelkésznek el kellett hagynia a megyét, az imaházat pedig földig kellett rombolni. Még az éj leple alatt lebontotta a gyülekezet a templomot, a harangot elrejtették Sulyán Ádám tanyáján a szénaboglya alá. A lelkészt pedig a gróf Debrecenbe vitette, és ott gondoskodott ellátásáról. Az elárvult gyülekezetet Johanidesz Márton tanító igyekezett pásztorolni. Házaikban tartott titkos istentiszteleteket. Még a vármegye is lépéseket tett az evangélikusok ügyéért 1754 decemberében, de sikertelen volt.

Az is nehézséget jelentett a telepeseknek, hogy báró Palocsay özvegye – miután Károlyira megharagudott –felbiztatta régi jobbágyait, akik éltek a lehetőséggel: bosszantották, csúfolták a telepeseket, munkájukat akadályozták, hogy így keserítsék meg életüket.

A királynő azt is megparancsolta Károlyi grófnak, hogy evangélikus jobbágyait bocsássa el. De ő nem tette meg. Közben az egri püspök az orosi plébánost utasította, hogy vonja hatáskörébe a nyíregyházi evangélikusokat. Ez a grófot úgy felháborította, hogy maga utazott Bécsbe, ahol sikerrel járt. Engedélyt kaptak az evangélikusok, hogy naponta legyen könyörgés számukra, és a nagyünnepeken úrvacsorát vehessenek. Károlyi gróf Debrecenbe utazott nagycsütörtökön, hogy Vandlik Márton már húsvét előtt Nyíregyházán lehessen! Az ünnep elmúltával közölte Károlyi Ferenc a bécsi döntést Vandlik lelkésszel és néhány tekintélyes gazdával, akiket Nagykárolyba hivatott. Eszerint tanítót tarthatnak, aki a mindennapi könyörgést vezeti. Más papi feladatot nem láthat el. Nagyünnepre lelkészt hívhatnak, de csak három napra, és úrvacsorát is vehetnek. Más lehetőség nincs.

Vandlik lelkész ezt a rendelkezést három évig pontosan betartotta. Megkísérelte, hogy mi történik, ha tovább marad a gyülekezetben. Ekkor lett újra imaházuk – igaz, csak nádból. Végezte a kereszteléseket, esketett, temetett. Ez a szabadság 1766-ig tartott. Akkor a lelkész nyugalomba vonult.

A baj akkor kezdődött újra, amikor megérkezett az új lelkész, Beck János, aki a hívei számához mérve kicsi imaházat kibővíttette. A nagykállói plébános fordult most az egri püspökhöz, majd a Helytartótanácshoz. A vármegyéhez érkezett döntés az volt, hogy Beck Jánost el kell mozdítani. De a vármegye ekkor az erkölcsös, szorgalmas evangélikusok mellé állt. A parancs ugyan enyhült, de Beck János 1768. március 26-án meghalt. Szikszóról hívták Sárkány lelkészt, akit néhány hónap múlva idős kora és gyakori betegeskedése miatt Tircs János váltott fel a szolgálatban. Őt Géczefalváról hívták, Gömör megyéből. Rövid ideig tudott szabadon szolgálni, mert egy 1768. augusztus 14-én érkezett parancs nagyon megnyirbálta lelkészi jogait, híveit pedig egy Dolhay nevű plébános alá rendelte. A feljegyzések szerint Tircs Jánost ez nagyon megviselte, és három hónap múlva elhunyt. Hívei éjjel temették el őt 1769. február 8-án.

Érdemes egy rövid ideig megállni a kor népszámlálási adatainál. 1769­-ben Nyíregyházán 3804 evangélikus élt. Ebből 509 telkes gazda, 427 féltelkes, 895 evangélikus asszony élt a településen, 1725 gyermek, szolgák és szolgálók pedig 248-an. 1891-ben már  13408 az evangélikusok száma, továbbá római katolikus 5716; görögkatolikus 3060; református 2623; izráeli 2173; egyéb vallású 21 – a város lakosainak száma ekkor 27170 lélek, 13249 férfi és 13921 nő.

1770. október 16-án olyan értelmű rendelkezés jelent meg a császárnő utasítására, hogy amennyiben a nagykállói plébánosnak megfizetik az evangélikus esketés és temetés után járó stólát, akkor saját lelkészükkel elvégeztethetik ezeket a szolgálatokat. A kétszeri stólát zokszó nélkül vállalták a hívek. Ekkor hívták meg Köviből Tapolcsányi György lelkészt. A karácsonyi istentiszteleteket már az új lelkész tartotta. A nagykállói plébános minden örömöt igyekezett megrontani, most is tiltakozott a lelkész beiktatása ellen. Károlyi Ferenc gróf már nem élt, így most elmarasztaló ítélet született. Tapolcsányi lelkészt eltiltották minden papi tevékenységtől. Mégis hívei között maradt, 1783 augusztus végéig tanítóként szolgált közöttük.

A templomépítés kora

Ennek a küzdelmes időszaknak vetett véget II. József Türelmi rendelete. Bár ezt a rendeletet is jellemezte a megszorítás, mégis nagy előrelépés volt az eddigiekhez képest. A sokat szenvedett és megalázott lelkész –most mint tanító – az egyházközség vezetőivel 1782. március 10-én templomépítési engedélyért folyamodott. Egyúttal azt is kérték, hogy annyi lelkészt alkalmazhassanak, amennyi szükséges. Amíg az engedélyre vártak, 1782 augusztusától írásba is foglalták a felajánlásokat az építendő templom költségeire. A legkisebb felajánlás 4, a legmagasabb 100 rhénes forint volt. Ma már nehéz megállapítani a pénz értékét, de összehasonlításként: egy temetésért, amelyet prédikációval tartott a lelkész, 15 garast fizettek. Egy gyermek évi tandíja az iskolában 5 garas volt.

1783. április 14-én érkezett meg a kérelemre a válasz, amely csalódást okozott a gyülekezetben. Az az imaház, amelyet Giuseppe Aprilis olasz építész tervezett templomként, túl nagynak és pompásnak bizonyult az elbírálók számára, és úgy döntöttek, ez az épület nem illeti meg a nyíregyházi evangélikusokat. Annyi lehetőség mutatkozott az engedélyben, hogy a piac felőli oldal minden felesleges pompa nélkül építtessék, és csakis a szükségnek szolgáljon.

1783. június 23-án a császárhoz folyamodott a gyülekezet elöljárósága, mert a Helytartótanács döntését szűkmarkúnak tartották. Ebben a beadványban a katolikus plébánosnak való alárendeltség és a stólafizetési kötelezettség eltörlését kérték, valamint engedélyt kértek szilárd anyagból álló templom és torony építésére, haranghasználati engedélyt, továbbá két lelkész és három tanító alkalmazását, mert a lélekszám már ezt igényli. Ugyanis az 1782-es népszámlálás szerint 5412 evangélikus élt Nyíregyházán. A vármegyeiek megállapítása is az volt, hogy az imaház szűk, náddal fedett, amelyben télen hideg van, nyáron pedig por és forróság uralja a teret.

1783. szeptember 26-án új lelkész érkezett: Schmál Sámuel felsősajói lelkész. Hamarosan átvette a templomépítés előkészületeinek irányítását. Hordták a követ Bodrogkeresztúrról. Egy időben 60 kocsi indult útnak hajnalban, és mire visszaértek, már éjfél is volt. 1784-ben egymás után készültek a szerződések áccsal, fakereskedővel, téglaégetővel. 1784. március 24-én kötötték meg a szerződést Krichbaum Ignác vármegyei mérnökkel és Bertnicsek Leopold kőművesmesterrel az egyházközség templom felépítésére. 1784. március 25­én megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel. Nagy épületet terveztek: hossza 22 öl, szélessége 12 öl. (1 öl = 1,86 m).

A templom felszentelésére 1786. október 22-­én került sor. 1796-ban megépült a torony is. A következő évben, 1797-ben az első orgonát is beszerelték a karzatra. 

A gyülekezet iskolái

Az 1753-ban Nyíregyházára érkezett háromszáz családnak nemcsak lelkésze lett Vandlik Márton személyében, hanem tanítója is volt: Johanidesz Márton. Amikor a lelkésznek Debrecenben kellett „száműzetésben” lennie, a gyülekezetet a tanító igyekezett pásztorolni, és családi házaknál tartottak összejöveteleket, könyörgéseket. A tanító helyben tevékenykedése arról tanúskodik, hogy az iskola zavartalanul működhetett.

Az 1769-es adatok szerint a gyülekezetben 1725 gyerek volt. Ez óriási szám! Tapolcsányi György, aki 1770-ben lelkészként érkezett Nyíregyházára, de hamarosan a vármegye eltiltotta a lelkészi teendők végzésétől, 1783. augusztus végéig tanítóként szolgált.

A császárhoz beadott, 1783. június 23-án kelt felségfolyamodványban három tanító alkalmazásának engedélyezését kérte a gyülekezet.

1789-ben 3 iskolát állítottak fel a templommal szemben lévő térre. 1822-ben 869 tanulót oktattak. Ez a tanulólétszám 1900-ra 2077-re növekedett – ebben 180 más vallású gyermek is benne van. Ezeket a gyerekeket tizenöt tanító és egy segédtanítónő tanította. A tanyákon pedig tíz tanító tanított. Ekkorra a gyülekezet lélekszáma 14 788-ra gyarapodott.

1806-ban alapította az egyházközség a „professzori iskolát”. Az iskolaépület alapkövét 1807-ben helyezték el. A szükséges épület céljaira ekkor a hívek 3500 forintot ajánlottak fel. Az iskola első professzora Karlovszky József volt.

Az iskola feletti kormányzást az első időkben az egyházközség és a város előkelő tagjai látták el. A lelkész is benne volt ebben az irányító testületben a professzorral együtt. 1831-ben azonban teljesen különválasztották az egyházközségi ügyeket az iskolai ügyektől. Ekkor alakították meg az „oskolai igazgatóságot”. E testület élére iskolai felügyelőt állítottak. Ez az iskolai igazgatóság irányította az iskola életét 1852-ig. Ekkor beszüntette az állami hatóság az iskola működését. A város reáliskolaként szerette volna 1855-ben újraéleszteni ezt az iskolát, de a felekezeti féltékenység miatt ez nem valósulhatott meg. 1860-ban ismét az egyházközség lépett. Amikor Máday Károly szuperintendens kánonszerű vizsgálaton járt Nyíregyházán, a közgyűlés elhatározta, hogy megnyitják a beszüntetett gimnázium első két osztályát. 1863-ban pedig megnyitották a harmadik és negyedik osztályt. 1863-ban az iskola az egyházkerület iskolái közé került. 1876-ban pedig a bizonyítványokat államilag is érvényesnek jelentették ki. 1888-tól főgimnáziumként működött 1948-ig, az államosításig.

1847-ben tanítóképzőt is nyitott a gyülekezet. 1864-ben tíz tanyai iskolát működtetett az egyházközség. 1892-re elkészült a nagy központi elemi iskola. 1917-ben pedig leánygimnáziumot alapítottak, és újabb tanyai iskolák nyitották meg kapuikat.

Az 1948-ban történt államosítás nemcsak az iskolákat vette el a gyülekezettől, hanem a hitoktatást is elsorvasztották. De 1990-ben újra megnyílt a hitoktatás lehetősége az iskolákban. 1991-ben visszakerült az Országos Egyház tulajdonába a Kossuth gimnázium. 1996-ban pedig az Evangélikus Általános Iskola került vissza egyházi tulajdonba (mint gyülekezet fenntartású intézmény).

Fontosabb események

1883 és 1886 között tartották a gyülekezetben a százéves jubileummal kapcsolatos ünnepségeket. A templom építésének centenáriumára tatarozták az épületet. Neoreneszánsz és neobarokk díszítésekkel látták el.

1886-ban fogtak hozzá a Kossuth gimnázium új épületének felépítéséhez, amit 1888-ban fejeztek be. Ekkor a hatosztályos gimnázium főgimnáziummá fejlődött.

1890 és 1896 között magyarosítási törekvésekkel találkoztak a nyíregyháziak. 1890-től a városi iskolákban, 1894-től pedig a tanyai iskolákban is a tanítási nyelv az addigi szlovák helyett a magyar nyelv lett. 1896-tól pedig a hitoktatás és a konfirmációi oktatás is magyarul folyt.

Nagy építkezésbe kezdett a gyülekezet 1891. július 8-án. A Központi Elemi Iskola épületét kezdték el építeni. Az iskolaépület Alpár Ignác tervei szerint épült. Tíz tantermes, emeletes épület készült. Megnyitása, amely 1892. szeptember 17-én történt, megyeszerte nagy eseménynek számított.

1910-ben a templomban az orgona karzatát bővítették. Rieger Ottó császári és királyi orgonagyáros új orgonát épített a karzatra. Majd a templomot belül Benczúr Gyula tervei szerint, Gróth István gimnáziumi rajztanár irányításával a főiskolai hallgatók kifestették. Ebben az évben renoválták a központi iskolát.

1911-ben Nyíregyháza város a templom körüli teret hozatta rendbe. Ebben az esztendőben Nyíregyháza püspöki székhely lett. Első püspök a gyülekezetből Geduly Henrik.

Az I. világháború négy éve alatt megélték az általános mozgósítást. Az iskolákban csak részben sikerült az oktatást biztosítani. A központi iskolát hadikórházzá nyilvánították, az új orgona sípjait pedig rekvirálták.

Még folyt a háború, amikor 1917. szeptember 16-án megalapították az Evangélikus Leánygimnáziumot. A lányok ugyan tanulhattak a Főgimnáziumban 1912 óta, de csak magántanulóként. Most az új intézményt a központi iskola épületében indították el. A későbbi éveket is az elhelyezési probléma nehezítette. 1927-ben megvásárolták a Jósa András u. 4. szám alatti házat, majd 1929-ben a szomszéd házat. 1936-ban – még Geduly püspök életében – az intézmény felvette a püspök nevét.

1920. május 1-én kezdte meg működését az Élim Szeretetotthon. Soltész Gyuláné szül. Somogyi Aranka alapította, aki a város külterületén lévő gyümölcsösét a rajta lévő épülettel együtt a mozgássérült leányok otthonául felajánlotta. Az otthon első vezetője Szokol Ilona diakonissza volt. 1934-től az Élim a Fébé Diakonisszaintézet tulajdonába került, majd 1951-ben, a diakonisszaintézet feloszlatása után az evangélikus egyház vette át. Ettől kezdve a fogyatékosok otthonaként működhetett az otthon.

1927-ben Nyíregyháza város toronyórát és tizenkét harangból álló harangjátékot adományozott a gyülekezetnek. A harangjáték három dallamot tud játszani: Az „Erős vár a mi Istenünk”, a „Jövel, Szentlélek Úristen” és a „Ki dolgát mind az Úrra hagyja” kezdetűt.

1928-ban megépült a Luther ház, amelyet bérházként épített az egyházközség, és 1943-ban el is adták.

1929-ben nyílt meg a Rothermere Diákotthon, a gimnázium internátusa. A háború idején, 1944-ben bombatalálat érte az épületet. 1947-ig ideiglenes helyiségekben működött az internátus. Ebből alakult meg a Bessenyei György Népi Kollégium 1947­ben. 1992-ben az ingatlan-visszaadási törvény alapján az egyház visszakapta az ingatlant, amelyben a Luther Márton Kollégium működik.

1935-ben megjelent Vietorisz József fordításában a teljes Tranoscius magyarul.

1935-ben szervezték meg a dél-szabolcsi missziói körzetet, amely önálló egyházközségként működött. 1965-ig volt önálló ez a missziói körzet. Ezalatt épült a kálmánházi, a nyírszőlősi és a borbányai templom.

1936-ban ünnepelték a templom fennállásának százötvenedik évfordulóját. Külsőleg tatarozták, némileg átalakították a templomot, és az architektúrát tovább gazdagították ezzel a munkával. Állami segítséggel a központi iskolát is tatarozták. Ebben az esztendőben alapított árvaházat is a gyülekezet. Ennek működtetését 1937-ben a nőegylet vette át. Az államosítás után evangélikus szeretetotthonként működhetett tovább. Idősek gondozásával foglalkozott az intézmény. 1993 óta új épületben tevékenykedik az Emmaus Szeretetotthon.

Az 1941 és 1945 közötti évek a világháború évei voltak Nyíregyházán is. Az iskolában sokszor szünetelt a tanítás. Az egyház épületei gyakran lettek a katonai beszállásolások és hadikórház színhelyei. Még a templomot is igénybe vették, ahol hadifoglyokat szállásoltak el. Annyira profán módon használták a templomot, hogy a háború utáni rendbetételt a felszentelés követte.

Az 1946 utáni évek a lelki, anyagi helyreállítással teltek el. Konszolidálni kellett a helyzetet. Amikor úgy látszott, hogy újra sínre került az egyházközség életében az, ami kimozdult korábban, jött 1948. június 16., az egyházi iskolák minden szintjén az államosítás.

1948 és 1989 között a diktatúra éveiben csendes gyülekezeti munka folyt Nyíregyházán. Majd jött a rendszerváltás, nem várt fordulatokkal és várt fordulatok elmaradásával. Újraindult a hitoktatás az iskolákban. Még 1986-ban megünnepelték a templomszentelés 200 éves évfordulóját. 1990-ben felépítették a vargabokori imaházat. 1992-ben újraindult a gimnázium. Ebben az évben önállósodott a kertvárosi, a nyírszőlősi és a nagycserkeszi egyházközség. 1996. szeptemberében nyílt meg az Evangélikus Általános Iskola. A volt 5. számú Általános Iskola tanulói és tanárai alkották az új iskolát. 1999-ben ez kibővült a 6. számú Báthory Általános Iskola személyzetével, akik 2001. szeptemberétől már a hajdani központi iskola épületében kezdhették meg munkájukat. Megindult a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán az evangélikus hittanár szak, amely a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia (ma már Evangélikus Hittudományi Egyetem) kihelyezett tagozataként működik. 2000. január 1-től az egyházközség vette át a város nincstelenjeinek gondját, megalakítva az Oltalom Hajléktalanellátó Szolgálatot. Mindezt a sokrétű munkát elismerendő, a város 2001. június 12-én millenniumi emlékérmet adományozott a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségnek.

Ami 1950-től történt

Az államosítással járó ingatlanügyek rendezésének az lett az első eredménye, hogy a lelkészek átköltöztek a Luther-házból egyházi ingatlanokba, amelyek részben a Luther téren, részben a Luther utcában voltak. A lelkészi hivatal – az azóta lebontott – Iskola u. 1. szám alá került. Az egyházközség tulajdonában maradt még két lakás a városban.

A gyülekezetnek négy parókusi állása volt ekkor, és mind a négy állás be volt töltve. Balczó András, Endreffy Zoltán, Joób Olivér és Rőzse István voltak a nyíregyházi lelkészek. Ebben az időben az 1935-ben alakított Dél-szabolcsi Missziói Egyházközség még külön egyházközség volt. Lelkészei Megyer Lajos és Tarján Béla voltak.

Időközben Megyer Lajos is, Tarján Béla is bekerült Nyíregyházára, a dél-szabolcsi körzetet pedig Szabó Vilmos és Benkóczi Dániel gondozta. Még Benkóczi Dániel idejében fogadták el azt a javaslatot, hogy vonják egybe a missziói egyházközséget Nyíregyházával. Így a Thuróczy Zoltán által a jobb gondozás érdekében négy körzetre osztott gyülekezet hat körzettel működött tovább. Nem sokat segített ez az összevonás a gyülekezeti életen. A négy, majd a hat körzet úgy működött, hogy minden részhez tartozott egy rész a városból és egy rész a tanyavilágból. S a 14 ezres gyülekezetből egy-egy lelkész ismert kb. ezer embert, esetleg még többet is, de legalább a kétharmada a gyülekezetnek ismeretlen és gondozatlan volt.

1969-ben – állami nyomásra – Joób Olivér áthelyezéssel és parókiacserével Ostffyasszonyfára került, Csizmazia Sándor pedig Nyíregyházára. 1976-ban Szalay Tamás segédlelkész került Nyíregyházára Szabó Vilmos utódjául. Az elhunyt Benkóczy Dániel utóda pedig Magyar László lett. Szalay Tamás 1978­ban Cinkotára került. Helyére Bozorády Zoltánt hívta meg a gyülekezet. Felesége az egyházközség segédlelkésze lett. Ekkor még a nők felszentelése nem volt törvény adta lehetőség. 1978-ban azután mégis megnyílt a lehetőség Bozorády Zoltánné felszentelésére. Ottlyk püspök 1978. szeptemberében felszentelte a kívülről megújított templomot, beiktatta a gyülekezet világi vezetőit, beiktatta Bozorády Zoltánt és felszentelte a feleségét.

1980-ban került Nyíregyházára Laborczi Géza és felesége, aki a nyíregyházi gyülekezet szülötte. Segédlelkészként kerültek a gyülekezetbe, de hamarosan parókusok lettek. Laborczi Géza Megyer Lajos utóda lett, Bozorády Zoltánné pedig Endreffy Zoltánt követte. Sztankó Gyöngyi pedig Magyar László helyét foglalhatta el.

1974 és 1985 között Csizmazia Sándor volt az igazgató lelkész. Betegsége idején négy évig Magyar László látta el az igazgató lelkészi szolgálatot. Ebben az időben nyugodt és jó rendben folyt a gyülekezeti élet. Bár a korábbi rendelkezések szerint háromévente adták tovább a nyíregyházi lelkészek egymásnak az igazgató lelkészi státuszt, de 1966-tól kezdődően az ÁEH úgy látta jónak, hogy mindig ugyanazzal a személlyel tartsa a kapcsolatot a felmerülő ügyekben. Csizmazia Sándor 1985-től a Budai Szeretetotthon igazgatólelkésze lett. Helyét tíz évig Bozorády Zoltán töltötte be mint igazgatólelkész. Próbaként Bozorády Zoltán bevezette, hogy a körzetek gazdálkodjanak önállóan. Ez szabadabb teret biztosított az ott szolgáló lelkészeknek elgondolásaik megvalósítására. 1995-től azonban megszűnt a körzetek önálló gazdálkodása.

A diktatúra jelenléte abban is nyilvánvaló volt, hogy az ifjúsági munkát nem jó szemmel nézték a politikai vezetők. Különösen nehezményezték, ha az ifjúság kirándult, csendesheteket tartott. Így éveken át szünetelt a gyülekezetben ez a munkaág. 1978-ban Bozorády Zoltán fogott hozzá az ifjúsági kör összeszervezéséhez. Volt alkalom, amelyre 40-50 fiatal is eljött. 1981-től Laborczi Géza is végzett ifjúsági munkát. A két ifjúsági csoport egymástól függetlenül működött. A nyolcvanas évek végétől minden lelkész foglalkozott gyermek- és ifjúsági csoporttal. Olcsván és Sátoraljaújhelyen csendesheteket is tartottak.

A rendszerváltás sok jelentős eredményt hozott a gyülekezet életébe a visszakapott ingatlanok révén is. De találkoztak a negatívumaival is a mai demokratikusnak mondott időből. A kezdeti fellángolás után hamar kihunyt a lelkesedés. Az emberek nagy részének a megélhetés vált a gondjává. Sok munkahely elbizonytalanodott. A közgondolkodás centrumába a pénz került. A lelkeket vagy a hajsza, vagy a panaszkodás terheli meg. Ha azonban van hitbeli elkötelezettség és odaadás az egyház munkásaiban, Isten rajtuk keresztül másokat is elindíthat az áldás útján.

A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség lelkészei

Az írás megjelent: Őrállók, A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete gyülekezeteinek története. 2006, Luther Kiadó, Budapest (Adámi László, Bozorády Zoltán és Demcsákné Balczó Ildikó dolgozata alapján összeállította a kötet szerkesztője)

A gyülekezet történetéről szóló könyv digitális változata alább megtekinthető:

Kövekbe épített hitvallás >>