XXXII. évf. 6. szám ● 2023. Karácsony
„Így szól a Seregek URa: Megolvasztom, megvizsgálom őket, mi mást tehetnék népemmel?” 
(Jer 9,6)
Keresztyén hitünk szerint Isten nem csupán teremtő, hanem gondoskodó Isten is. Megteremtette a teret, az időt, a törvényszerűségeket és működteti is mindezeket. Azért tökéletes ez a „rendszer”, mert terv szerint készült, és nem lett magára hagyva. A galaxisok, a naprendszerek, bolygók, holdak, sőt még a légüres tér is (legalábbis az ember így nevezi) pont annyi figyelmet kap tőle, amennyi szükséges. Isten számon tart, figyel, beavatkozik, gátolja a gonosz romboló munkáját.
A Föld – úgy gondolom – több figyelmet kap részéről, hisz az istenképű ember lakik itt. Nemcsak az anyagról kell gondoskodni, hanem az emberben lakozó lélekről is. Nemcsak szabályokat kell fenntartani, hanem itt szólni is kell – az emberhez, aki a teremtésben kapott uralkodói feladatával bizony visszaél.
A választott nép, Izráel az emberiségen belül még több figyelmet kap Istenétől. Nem azért, mert Ő személyválogató lenne, hanem mert az ő küldetésük, hogy hirdessék dicséretét (Ézs 43,21) minden nép között. Ők alaposabb isteni megfigyelés és irányítás alatt vannak, hogy nehogy szégyent valljanak és ezzel megcsúfolják a Világ Urát. Ez kiváltság: kiválasztva lenni, ugyanakkor mérhetetlen felelősség! És mindeközben a legnagyobb áldás, hisz aki figyel és megvizsgál, az meg is tart. Dávid király a 139. zsoltárban ezt látja („URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem”) de kéri is: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet!”.
Ez az aktív isteni szerető jelenlét vezette (de nem túlzás azt mondani, hogy sodorta) Izráel népét ahhoz a történelmi fordulóponthoz, ami által – az Ábrahámnak tett ígéret szerint – áldást nyert a föld minden nemzetsége. Jézus Krisztus születése azonban nem a választott nép, sem az emberiség jól megérdemelt ajándéka, hanem Isten kegyelmének nyilvánvaló kiáradása a bűnnel teli földi létben. Engedjük, hogy ez a kegyelem a mi otthonunkban, a mi életünkben, a szívünkben is megjelenjen, de ne csak ünnepek alkalmával, hanem mindenkor és mindenhol, hogy a zsoltárossal együtt tudjuk kérni: „vezess az örökkévalóság útján!”.
Horváth-Hegyi Áron lelkész
Gyülekezeti nap és hálaadó istentisztelet a Nagytemplom felszentelésének 237. évfordulóján
CSALÁD ÉS HIT volt a főtémája a 2023. október 21–22-i gyülekezeti hétvége alkalmainak, amelyet a presbitérium döntése értelmében immár évek óta, hagyományosan megtartanak és elsősorban nyíregyházi és gyülekezeti kötődésű előadókat kér fel az elnökség a múlt, a jelen és a jövő fontos létkérdéseinek áttekintésére. Krónikánkban időrendben, néhány kulcsmondat felelevenítésével adunk összefoglalót a megújított Isten házában, az idén 270 éves Nyíregyházi Evangélikus Egyházközségben az ősszel elhangzott, ám máig időszerű léleképítő gondolatokból. A Nagytemplom főbejárata felett az elődök arany betűkkel vésték kőbe az evangélikus köszöntést: ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN!
Dr. Kovács László Attila, az egyházközség igazgatólelkésze az Útmutató aznapi igéivel köszöntötte az egybegyűlteket mind a négy körzetből.
Szmolár Attila, Nyíregyházáról származó evangélikus lelkész nyitó áhítatában Ezsd 3,10–13 alapján szólt az gyülekezethez. Mit jelent számodra az ősi templom? Valóban Isten háza! A mi testünk a Szentlélek temploma. Az Istentől való függés az életünk része; ő erősíteni akarja hitünket és hozzá tartozásunkat. Életünk alapja Jézus Krisztus! Ő közöttünk és bennünk él.
Morauszky Tamás, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a családfakutatás nehézségeiről és örömeiről tartott vetítettképes előadást. Tamási Áront idézte: „Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója.” A hagyományos családfa készítése lassú folyamat: tartalmazza a felmenők családnevét, a születés, házasságkötés, halálozás időpontját, a felekezetet. Lehetőleg hiteles dokumentumokban, anyakönyvekben, végrendeletekben kutassunk.
Nagy István, a HÉTCSE elnöke Németországból video üzenetet küldött ezzel a címmel: Istenbe vetett hittel – családfával múltunkért, jelenünkért, jövőnkért. Egyesületük is részt vett a jelen családfakiállítás megrendezésében. Elmondta: nagy dolog volt, hogy a bokortanyákban élő tót ajkú, tirpák telepesek betelepülésük után 33 évvel már templomot szentelhettek. Istenbe vetett hitük által, őseink értéket teremtettek; a bokortanyák mára a történelmi, kulturális örökségünk megőrzendő részét képezik. Végül megköszönte Belyus Beáta levéltáros áldozatos munkáját.
Dr. Kovács László Attila, megnyitotta a templom karzatán, az orgona mögötti kiállítótérben látható, családfakutatásról szóló kiállítást, ahol tíz család molinóját tekinthetjük meg több héten át.
Stick Gyula, a Váci Mihály Kulturális Egyesület elnöke, a Váci családnál töltött éveiről (1961–1966) számolt be. Elmondta, hogy mélyen vallásos volt a mélyszegénységből indult Váci család. Édesanyjuk, Zsuzsika néni ebben a szellemben nevelte mindkét fiát, akik evangél
ikus hitüket mindvégig megtartották. A Kossuth-díjas költő emlékét nyolc emléktábla és két szobor őrzi városunkban. Képviselőként is a szegény emberek szószólója volt. A Kulturális Egyesület 20 éve felvállalta a költő nimbuszának a fenntartását, s relikviáinak a gyűjtését. 2024. decemberében lesz a költő születésének a 100. évfordulója. Váci Mihály az ötvenhatos eseményeknek is aktív résztvevője volt a feleségével együtt, erről az eseményekkel párhuzamosan írt naplója is tanúskodik, amit kiadott az Egyesület. Ő kezdeményezte a Magyarok Világtalálkozójának a létrehozását is, de ezt a költő már nem élhette meg. Sokat betegeskedett, 46 évet élt városunk posztumusz díszpolgára. Az előadó a házi és ház körüli munkákban segített a családnak, mivel az édesapa fiatalon súlyos beteg lett.
Pazonyi Aranka nyugalmazott tanárnő, képviselőtestületi tag elszavalta Váci Mihály: Jegenye fényben című versét és személyes emlékeiről is szólt. Látta a versben szereplő, omladozó mandai tanyasi iskolát, mellé leszúrva a jegenye ágat, amely mára hatalmas fává nőtt.
A gyülekezet énekkara szolgált az igazgatólelkész vezetésével: „Krisztus, Isten Báránya…”
Babicz Gyöngyi, nyugalmazott igazgató, körzeti felügyelő személyes vallomása hangzott el a hitről és családról. Két igét idézett bevezetésül: A hit Isten ajándéka… A hit hallásból van… A szülők szerepe nagyon fontos a hitre jutásban. Megszentelték az ünnepnapot. Hittanos lehetett, konfirmált ebben a templomban Csizmazia Sándornál. Felsőfokú tanulmányai alatt messzebb került az egyháztól. Hosszabb idő telt el, míg visszatérhetett. Szülei bíztatták 27 éve a pályázat beadására a helyi evangélikus oktatási intézmény igazgatói állására. Ez nagyszerű feladat, de nagy kihívás is volt, ám nagy segítsége és támasza volt Bozorády Zoltán lelkész. „Mikor leszek jó hívő ember? Én csak egyet tudok: Minden nap szeretnék Istennek tetsző életet élni, és Jézust követni.” Kérdésére ez volt a felelet: „Gyöngyi, ez pontosan elég!” Ma is ezt vallja, de hozzátette: „Ez néha nagyon-nagyon nehéz.”
Dr. Kovács László Attila záró áhítatában Lk 2,41–52 alapján Jézus gyermekkoráról prédikálva, szólt a család és a hit kapcsolatáról. A szent család megtartotta a vallási szokásokat; fontos volt számukra az ünnepnap megszentelése. Ezt tették tirpák őseink is, s esti áhítatot is tartottak! Mindenkinek arra van ideje, amit szíve szerint akar! A közösség szerepe is jelentős volt Jézus családjában. Szülei nagy szabadságot biztosítottak a 12 éves Jézus számára, nem kapott büntetést, amiért ott maradt a templomban. Ez volt első mondata az evangéliumban: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (49. v. RÚF) Ma is ott lehet vele találkozni, ahol Isten igéjét hirdetik és tanítják! A Jézust kereső ember fogadja hittel és őrizze meg szívében a hallott igét, ha akkor még nem is érti!
Közös ebéd, szeretetvendégség zárta a szombati programot a felújított Gyülekezeti házban.
Gáncs Péter, nyugalmazott püspök hirdette az igét a vasárnap délelőtti hálaadó istentiszteleten a templomszentelés ősi evangéliuma, Zákeus története, Lk 19,1–10 alapján. Visszaemlékezett nyíregyházi fiatalkori éveire: A templom közelében laktak, így biztonságban lehettek. Pecznyík Pál harangozót néha felkísérhette a toronyba, ahonnan még a tokaji Kopasz-hegy is látszik! A templomi közösség megtartó erejét is átélhette: több, mint 60 éve Balczó András konfirmálta. Zákeus története ma ezt üzeni: Jézus meglát, megszólít és meglátogat! Ez a világ tele van Zákeusokkal. Ne rejtőzzünk el Isten elől. Ő a látás Istene. Jézus a keresztnevünkön szólít meg. A templom az imádság háza, ahol megszólíthatom őt. Jézus látogatása közösséget teremt vele és egymással. Ő a vendég és a házigazda is. Mindebből következhet a megtérés. Ha egy lovaskocsis megtér, azt először a lova veszi észre, mert másként fog vele bánni!
Az úrvacsorával záruló, összgyülekezeti hálaadó ünnepi istentisztelet liturgikus oltári szolgálatait az igazgatólelkész és az októbertől nyugállományba vonult Sztankó Gyöngyi parókus lelkész végezte. Ő is hálásan emlékezett Gáncs Péter szüleire: Klárika nénire, a gyermek bibliakör vezetőjére; Aladár bácsira, az ifjúsági kör lelkészére, az énekkar vezetőjére; ő indította a lelkészi pályán és segítségével kezdhette el a teológiai tanulmányokat. – A tudósító is részese lehetett ezeknek az Iskola utcai Tanácsteremben vasárnap délután 3-kor kezdődött ifjúsági óráknak…
Összeállította: Garai András (garainyh.hu)
Reformáció ünnepi közös esti istentisztelet a nyíregyházi evangélikus Nagytemplomban
Bár a reformáció ünnepnapja szép napos idővel kezdődött, a délutáni készülődést egy hirtelen, viharos gyorsasággal érkező felhőszakadás zavarta meg, olyannyira, hogy félő volt: Meg lehet-e tartani a református testvérekkel közös fáklyás felvonulást? Istennek legyen hála érte, a gyülekezés időpontjára lecsendesült a viharos szél, és alábbhagyott az eső is, így fáklyákkal és esernyőkkel elindulhatott a gyermekekből és felnőttekből álló éneklő menet a városközponton át a református templom elől az evangélikus Nagytemplom felé.
A fáklyás felvonulásról érkező protestáns híveket dr. Kovács László Attila ev. igazgatólelkész köszöntötte az ünnep vezérigéjével: „Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11; RÚF) Ő végezte a kezdő liturgikus szolgálatot is, a részleges áramszünet miatt „félhomályban”. Az Apostoli Hitvallás már a teljes fényárban úszó Nagytemplomban hangozhatott el. Az ezt követő ének így kezdődött: „Új világosság jelenék, Ó, tévelygés csendesedék, Isten igéje jelenék, Újonnan nékünk adaték.” (EÉ 258)
Ünnepi igehirdetését dr. Gaál Sándor református esperes Róm 5,1-2 és Ef 2,8-9 versei alapján tartotta, ezzel a címmel: Egyedül hit által! Az eredendő bűn és annak minden következménye hatástalanítja minden „jó” cselekedetünket. A hit: Isten ajándéka! Hogyan találok kegyelmes Istent? – kérdezte a reformátor. Hit által van örök életünk: a hit egyfelől bűnismeret és Istenismeret, másfelől szívbéli bizalom Isten iránt. Nem vonom kétségbe az Úr Jézus szavát, elfogadom Isten ajándékát. A helyi evangélikus énekkar e két énekkel szolgált: „Újítsd meg életünk!”, és „Nem vagyok méltó…”.
A református gyülekezet énekkara előadta a „Hozzád száll ez a dal”, és Gárdonyi Zoltán: Erős vár a mi Istenünk kezdetű műveket. A záró oltári szolgálatot Sztankó Gyöngyi nyugalmazott evangélikus lelkész végezte: imádkozott a békéért, a hitük miatt üldözöttekért. Végül, az ökumenikus gyülekezet egy szívvel-lélekkel kérte: „Ó, maradj velünk, Krisztusunk!” (EÉ 259) A teljes istentisztelet video felvétele elérhető: ITT.
Összeállította: M.B. és G.A.
Családbarát reformációi istentisztelet
Ez a szándék vezérelte a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség lelkészi közösségét, amikor a reformáció alkalmából idén első alkalommal gyermekfoglalkozást hirdetett azon családok részére, akik gyermekeikkel részt vettek az immár hagyománnyá vált fáklyás felvonuláson. Az igei alkalommal párhuzamosan a gyülekezeti teremben közös énekkel, imádsággal és a gyermekeknek szóló tanítással indult a foglalkozás. Itt szemléletes módon igyekeztek a gyerekmunkások megismertetni velük a reformáció jelentőségét, és Luther Márton törekvését, mely az egyház tisztaságára és Jézus Krisztus jelenlétére mutatott. Az aranymondás tanulása is ezt mélyítette el:
„Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1 Kor 3,11)
A tanítás után korcsoportok szerinti foglalkozásokon vettek részt a gyermekek, így a nagyobb korosztály a Luther Márton társasjátékot ismerhette meg, amelyet készítője, Bence Domonkos személyesen mutatott be, a kisebbek pedig színezős, rajzos feladatokkal, mozgással töltötték az időt. A gyerekek jelenléte azt igazolta, hogy a meghirdetett alkalom szükséges és hasznos volt. Az Úr adjon növekedést a lelki életben ez által is!
György Gizella tanítónő
ADVENTI SOROZAT MANDABOKORBAN
November 27-30. között Adventi sorozatot tartottunk a Mandabokori Imaházban, melynek keretében Győri János Sámuel nyugalmazott lelkipásztor a tíz szűzről szóló példázat alapján hirdette közöttünk az Úr örömüzenetét.
1. nap: „A megosztott tíz” (Mt 25,1-4)
A megtért hívők közössége menyegzőre készül. Ahogy az Úr megadta a módját a menyegzői meghívásnak, úgy adjuk meg mi is a módját a Vele való találkozásra történő előkészületnek! Lángoljon fel bennünk az Ige iránti szeretet, sugározzon bennünk a készülődés öröme, melynek lényege, hogy a lámpásunknak égnie kell! Merjük ilyen örömmel megélni gyülekezeti életünket a mindennapokban! A Sátán ezt a készülődést, a hívők közösségének egységét rombolja szét. A Kísértő célja, hogy megossza az egészséges családokat és gyülekezeteket. Egészítsd ki lelki készleteidet, amíg nem késő! Egészítsd ki az életedet a megtéréssel, hogy öröm lehessen újra a mennyben egy bűnös megtérésén!
2. nap: „Szunnyadásból alvás a kegyelmi késés idején” (Mt 25,5)
A balga és az okos szüzek is elaludtak. Nem az alvással van a baj; ami megkülönbözteti őket az az, hogy van-e tartalék olajuk. A mi életünkben ott van-e a megfelelő hozzáállás: készen állunk-e, hogy meggyújtsuk saját lámpásainkat, felkészültünk-e a Vőlegénnyel való találkozásra? A keresztény élet állandó készenlétet igényel. A vőlegény megváratta az ünneplő sokaságot, hasonló módon várja Krisztus népe is visszaérkező Urát. Isten az, aki a szívünkbe helyezi a várakozás örömét. Jézus a megváltás menyegzőjén irgalomból és kegyelemből késik. Késlekedése irgalmas szeretetéből fakad – időt ad még nekünk, hogy felkészüljünk és engedelmeskedjünk missziói hívásának: tegyünk bizonyságot hitünkről, váljunk az Égi Menyegző hívogatóivá!
3. nap: „Éjféli kiáltás – éjféli vásárlás” (Mt 25,6-9)
Miért nem adtak olajat az okos szüzek? Fontos, hogy amit személyesen kapunk az Úrtól, azt nem tudjuk másra átruházni, hiszen akkor mi is az ajtón kívül rekedünk. A közbenjárónk Krisztus, mi csak imádkozni tudunk másokért; az ajtón belülre segíteni csak személyesen az Úr tudja az embert. Az egész példázat lényege az éjféli kiáltás. Jézus szándékosan választja az éjszakát. Isten kegyelme az, hogy az éjfél sötétsége elrejti a Vőlegény érkezését, amit nem a kiszámíthatóság jellemez – nem tudjuk „kilesni” az Urat. Nem kell minden titkot ismernünk, ami Isten teremtő munkájának hátterében áll. Krisztus keresztfán elszenvedett halálának sötétsége azt jelzi, hogy abban a pillanatban világra szóló tragédia történt: Isten elfordult a teremtett világtól. Az éjféli vásárlás értelme szimbolikus: megmutatja, hogy a Golgota sötétségében az Ártatlan Bárány drága vérén vásároltattunk meg. Az éjjeli sötétség kiszámíthatatlansága, Krisztus figyelmeztető szavai állandó és teljes készenlétre sarkallnak minket. Az a feladatunk, hogy mindenkor készen álljunk, mert az Úrnak terve van velünk!
4. nap: „A bezárt ajtó” (Mt 25,10-13)
Falakra szükség van az életünkben: sokszor Isten építi fel azokat, hogy védelmet nyújtson – ezeket a falakat meg kell tartanunk. Vannak időszakok a személyes életünkben, amikor elzárkózást élünk meg, amikor nincs ajtó, és Jerikóhoz hasonlóan az Úr erejéből tapasztalhatjuk meg a falak leomlását. És vannak falak, melyeket le kell döntenünk az életünkben! Isten kegyelméből nem csak falaink vannak; az Úr ajtót, kaput is ad – „a kimenekedést is megadja majd” (1Kor 10,13). Isten időnként szándékosan zárja be a kapukat, mint azt megtette az Édenkert, vagy Noé bárkája esetén. Más a helyzet Krisztus sírjával: annak bejáratától nem azért hengerítették el a követ, hogy Jézus kijöjjön onnan, hanem azért, hogy beláss oda és meglásd, hogy Krisztus nincs odabent. A feltámadt Jézus nem kijött onnan, hanem átjött a síron! Hasonlóan lesz a megtértek számára is: a halálból nem visszajövünk, hanem átmegyünk azon. Figyelmeztet minket a példázat, hogy az Örökkévalóságról le lehet késni, az ajtót be fogják zárni, a Királyi Menyegzőre nem fog mindenki bebocsátást nyerni! Ne feledjük Krisztus messiási kijelentését: „Én vagyok az ajtó” (Jn 10,9). Isten ítéletes igét ad számunkra: az ajtó bezáratik, azonban Jézust küldte számunkra ajtóként, hogy megadja a kimenekedést – Ő számunkra a kapu, mely az Örökkévalóságra vezet!
Az adventi várakozás hetei sokaknak csak feszültségekkel és izgalmakkal teli időszakot jelentenek. Keresztényként létfontosságú, hogy tudjunk megállni ezekben a rohanó napokban. Találjuk meg az adventi várakozás csendes nyugalmát, amikor Istenhez fordulhatunk, és adjunk időt magunknak: közösségben az Úrral és az Ő szent Igéjével. Mindannyiunknak be kell látnunk, hogy az időnk egyre fogy, és személyes felelősségünk, hogy miként használjuk fel az Istentől kapott kegyelmi időt! Teljes önátadással kell készülődnünk, hogy a Megváltóval való személyes találkozás mindannyiunk számára megnyissa az örök élet kapuját és bebocsátást nyerjünk az Úrral való ünneplésre!
Mátyás András
BIZONYSÁGTÉTEL
György Gizella vagyok, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak drága vérén megváltott és újjászült gyermeke. Erdélyből származom Nagybánya közeléből, ahol szüleim első gyermekeként nevelkedtem református családban, két testvéremmel. Isten ismerete nem volt rejtve előttünk, hitben neveltek bennünket és a mindennapok természetes rendjébe tartozott az imádság és a közösségi élet gyakorlása.
Nagyon fiatalon, tizenéves koromban megragadta Jézus a szívemet és elhatároztam, hogy szeretnék neki szánt életet élni. Ez olyan szilárd elhatározás volt, hogy tanulmányaim folytatásában is ezt a szempontot tartottam szem előtt. Szüleim jogos aggodalma ellenére, a kisfalusi védett környezetből a nagyvárosi élet forgatagában folytattam tanulmányaimat.
A főiskolai éveim alatt sokat tanultam az egyházról, az egyházi rendről, zenei ismeretekre tettem szert, de ugyanitt olyan fiatalok közösségére leltem, akik jó keresztény háttérből érkeztek, ám előnyben részesítették a nagyvárosi élet kínálta lehetőségeket is. A még kezdő alapokon álló hitemet csakhamar elfojtotta az igazodni és beilleszkedni vágyás ebbe a környezetbe. Egy idő után számomra is kezdett elhanyagolható szemponttá válni a keresztyén értékrend és Isten akarata az életemre nézve, amit döntéshozatalok sorozata követett, elfeledkezve az Úrról és a néki szentelt élet elhatározásáról. Igaz lett rám nézve Jakab üzenete, mely szerint hűtlenné váltam az Istenhez, ezért magamra hagyott engem.
„Ti Istenhez hűtlenek, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Aki azért a világ barátja akar lenni, az Isten ellensége lesz.” Jakab 4,4
Ebben az állapotban kötöttem házasságot, amelyben Isten nagyon kegyelmes volt hozzánk és két fiúgyermekkel áldott meg minket. Idővel, ahogy az életünkben a nehézségek gyarapodtak, mivel Istent nem engedtük be a házasságunkba, elfogyott bennünk az egymás iránti kölcsönös szeretet, türelem és tisztelet, és közös életünk válásba torkollott. Kiskorú gyerekeimmel egyedül maradva, a mindennapi nehézségek napról-napra egyre jobban terhelték vállaim. Szüleimhez a szégyen miatt nem akartam visszatérni, és ebben a kétségbeejtő, bűntől megterhelt állapotban újból Istenhez kiáltottam.
Meggyötört lelkemet szeretettel ölelte magához mennyei Atyám az Úr Jézus érdeméért, és újra kiárasztotta rám kegyelmét, Fia drága áldozatáért, bátorítva engem ezekkel az egyszerű Atyai szavakkal: „Add, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én utaimat megőrizzék!” Példabeszédek 23,26
Ebbe a reménységbe helyeztem bele életünket, és immár a vele való Új életben járva az Úr itt horgonyozta le négy évvel ezelőtt, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközséghez tartozó Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Első éveimben pedagógiai asszisztensként, majd az ezt követő időszakban már alsó tagozatos tanítóként töltök be szolgálatot. Az iskolai életben befogadó közösségre leltem, a gyülekezetben pedig hitben járó testvérekre. Ahogy tisztogatta az Úr az életemet és ébresztgette bennem a szolgálat iránti engedelmességet, egyre több területre mutatott rá, amelyben áldozatos munkával és tőle nyert szeretettel az Ő világosságát továbbadhatom.
Hiszem, hogy ezzel a közösséggel terve van és hiszem, hogy minden kis mag, amelyet az Ő drága igéjéből hintünk a gyermekek szívébe, egy napon Őrá fog mutatni, és lelkek életét munkálja majd, ahogyan az én életemet is szabaddá tette a bűn rabsága alól, megmentve szívemet az örök életre.
„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” Ézsaiás 55,10-11
Dicsőség érte az Istennek!
György Gizella (Ella néni) tanítónő
Adventi igehirdetés sorozat a Gyülekezeti Házban
December 4-től 8-ig öt alkalomból álló igehirdetés sorozatot tartottak gyülekezeti lelkészeink a Luther téri Gyülekezeti Házban. Bár az alkalmak 17.00 órakor kezdődtek, amikor már a munkaidőnek is vége van, az első nap kivételével – melyen hagyományosan nagy számban képviseltette magát a Luther Márton Evangélikus Kollégium diáksága – elszomorítóan kevesen vettünk részt személyes jelenléttel, videó felvétel pedig nem készülhetett technikai feltételek hiányában. Így sajnos utólag sem visszanézhetőek a sorozat alkalmai, ezért igyekszem mindegyikből legalább néhány gondolatot írott formában közreadni.
Hétfőn Zsarnai Krisztián esperes hirdette az igét Ézsaiás 41,8-10 igeversek alapján. Igehirdetésének középpontjában Jézus Krisztus adventjének igazi jelentése és jelentősége állt. Advent, azaz „adventus Domini” jelentése: „Az Úr érkezése.” Megvilágította a jelenlévők számára, hogy adventben az Úr Jézusnak háromféle eljövetelét ünnepeljük. Első (el)jövetele a Róla szóló próféciák beteljesedéseként kétezer évvel ezelőtt Betlehemben történt, az „idők teljességében”, amikor oltalomra szoruló kisdedként a földre született emberi formát felvéve az Isten Fia, ezt ünnepeljük karácsonykor. Második eljövetele, (be)jövetele egy egészen személyesen átélt eljövetelt jelent, amikor személyes Megváltónkként belép az életünkbe, és Urunkként lakozást vesz a szívünkben. A harmadik eljövetele (vissza)jövetele az utolsó idők végén, az utolsó ítéletkor lesz, aminek az időpontját az Atyán kívül senki sem tudhatja, de bizonyosak lehetünk abban, hogy be fog következni! Miután földi életében minden megaláztatást, fájdalmat és kínt elszenvedett a mi megváltásunkért, ezúttal nagy hatalommal és dicsőséggel jön el az ég felhőin, és nevére minden térd meghajol. Eljön ítélni élőket és holtakat, ahogyan az Apostoli Hitvallásban is mondjuk. A kérdés csupán az, hogy Urunk dicsőséges visszajövetelét vajon hogyan várjuk?
Kedden Sztankó Gyöngyi nyugalmazott lelkésznő szolgált az Ézsaiás 42, 1-9 igeszakasz alapján. Ezekben a versekben az Úr Jézust a „szigetek szolgájaként” mutatja be a próféta, a szigetek jelentése pedig az egész lakott földet, az összes népet és minden egyes embert is magában foglalja. Ahogyan az emberek alkotta gépek működéséhez valamilyen üzemanyag szükséges, úgy szükséges a mi életünkhöz is az irgalmas Krisztus bűnbocsánatából fakadó erő! Az Atya szeretete hatalmas erőforrás lehet számunkra, és velünk lévő Szentlelke által naponként megerősödhetünk a kegyelemben. Annak tudata, hogy „a megrepedt nádat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja el…” (Ézs 42,3), a legelesettebb, legnyomorultabb helyzetben lévő embernek is vigasztalást, kapaszkodót jelenthet. A megrepedt nád képe arra utal, hogy Jézus korában a bíró a bűnösnek talált ember feje fölött eltört egy nádpálcát, ezzel fejezve ki a bűnösségének beigazolódását, és ezt követte a jogos büntetés kiszabása és végrehajtása. És mi volt a messiási küldetése a népekhez küldött „szolgának”? Az ézsaiási jövendölés szerint: „Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket.” (Ézsaiás 42,6-7) Az Úr Jézus beteljesítette küldetését, és vállalta a kereszthalált minden népért, minden nemzetért és minden emberért. Az a kérdés, hogy elfogadjuk-e Őt személyes megváltónknak, szabadítónknak, hogy számunkra is felragyoghasson Isten igazsága és világossága, vagy inkább maradunk a bűn megkötözöttjei, rabjai továbbra is az istentelenségben, a sötétségben?
Szerdán Dr. Kovács László Attila igazgatólelkész hirdette Isten igéjét Ézsaiás 43,1-7 igeversek alapján. Ezekben az igékben Isten azt ígéri az Ő népének, hogy mindenkor velük lesz, megszabadítja őket, kimenti a nagy veszedelemből, tűzből, vízből; amint kimentette őket Egyiptomból, úgy menti ki a babiloni fogságból is. Ezt a csodálatos ígéretet ugyan a babiloni fogságban kapta a választott nép, de azóta is szól minden istenfélő embernek. „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézs 43,5a) Azt nem ígéri Isten, hogy nem lesz ellenség, nem lesz gonoszság, nem lesz veszedelem! A hitre jutott embert is megkísérti a bűn, ugyanúgy a mulandóság alá van vetve, mint az Isten-tagadók, de a hitre jutott ember mellett ott áll maga az Isten, hogy óvja, védelmezze és megszabadítsa őt! Isten az övéit is próbára teszi, és akkor derül ki, hogy hiszünk-e igazán Benne? Igenis, van tisztítótűz, csak nem úgy, ahogyan azt a középkori ember elképzelte! Nem a halál után kezdődik, hanem azelőtt – ebben a földi életben tesz próbára minket az Isten! És aki mindvégig kitart, aki a megváltó Krisztust a szívébe zárva tud meghalni, az átmegy a halálból az igazi életre, az megtisztulva, győztesen szabadul ki a bűn fogságából, a mulandóság alá vettetett világból! „Légy hű mindhalálig” – biztat minket megváltó Urunk – „és néked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)
Az igei szolgálatot követően Kézdy Beáta főszerkesztő és Boda Zsuzsa, a Luther Kiadó munkatársai tartottak könyvbemutatót és kedvezményes adventi könyvvásárt a jelenlévők nagy érdeklődése mellett. Bemutatták Gáncs Tamás új könyvét is, amit a szerző személyesen szeretett volna ismertetni, de váratlanul megbetegedett, így a „Filterek nélküli mennyország” című egyperces elmélkedéseinek gyűjteményét is a Kiadó munkatársai mutatták be.
Csütörtökön Kocsár-Kozma Anett iskolalelkész igei szolgálatát hallgathattuk meg a szerdára kijelölt igeszakasz folytatásaként, Ézsaiás 43,8-13 igeversek alapján. Ézsaiás próféta a felolvasott részben 700 évvel Krisztus születése előtt tudtára adja a választott népnek, hogy Isten a szabadító, rajta kívül nincs más! Jézus Krisztussal kapcsolatban az egész Biblián végigvonul ez a kijelentés, és sűrűn ismétlődik a Zsoltárokban is: Az ÚR az én Szabadítóm! Isten is ezt mondta a próféta által magáról, és Jézus Krisztusban testet is öltött Isten szabadítása: „Üdvözítő született ma néktek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában!” (Lk 2,11) A Biblia legelején, a bűneset után elhangzik Isten ígérete, az ún. ősevangélium, hogy eljön majd valaki, aki asszonytól született, és a kígyó fejére tapos. Jézus Krisztus volt az, aki eljött, hogy megszabadítsa az embert, az egész emberiséget abból a rabságból, amibe a bűnesetkor került, a Sátán rabságából. A Krisztusról szóló, több ezer, ill. több száz éves jövendölések szó szerint mind be is teljesedtek. A Jézus név héberül „szabadítót” jelent, tehát Jézusnak már a neve is jelezte a „programját”, amiért a földre érkezett. De a nép értetlenül állt a karácsonyi üzenettel szemben, mert nem egy újszülöttet, hanem egy erős, elszánt férfit vártak szabadítóul, aki képes lesz kiűzni az országukból az ellenséget! Ugyanez az értetlenség kísérte végig egész messiási működését is, de a legnagyobb csalódást a keresztre feszítése okozta a zsidók többségének. Ám Isten terve egyértelmű és tökéletes az Úr Jézusban; a sok hiábavaló „önmegváltó próbálkozás” helyett az egyetlen igazi megoldás számunkra: elfogadni a bűnbocsánatot és a kegyelmet attól a Jézus Krisztustól, Aki név szerint ismer és számon tart minket! Látjuk-e, hogy rá vagyunk szorulva a szabadítására? Kell-e nekünk Isten kimondhatatlan ajándéka Jézus Krisztusban?
Pénteken, a sorozat záró alkalmán Horváth-Hegyi Áron lelkész szolgált Ézsaiás 43,14-22.25 igeversek alapulvételével. Idézte Pál apostol intését: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (1Kor 6,12). Megvilágította, hogy sokszor jelentéktelennek tűnő dolgok is nagyon fontossá válhatnak számunkra, ezért mindenben szükségünk van a mértékletesség gyakorlására. Az is meghatározó, hogyan viszonyulunk az időhöz, a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz. Nagy kísértés a múltat túlértékelni, nem a jelenben élni, álmodozni a jövőről, vagy ellenkezőleg, csak az élvezeteknek élni a „Carpe Diem”, azaz „Élj a mának” jegyében. Isten nem akarja, hogy beleragadjunk a múltba, ezért figyelmeztet a prófétán keresztül: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,18-19) Aki beleragad a múltba, az nem látja meg Isten munkáját az életében, nem lesz képes észrevenni és értékelni, hogy Isten mindig sokkal többet tud adni annál, amit várunk, ezért a jövőnket is a legjobb Őrá bíznunk! Karácsonykor is mindig tud újat adni nekünk, ha nyitott szívvel várunk rá. Engedjük, hogy újat adjon számunkra ma is, holnap is, és a jövőben is, hagyjuk, hogy Isten munkálkodjon bennünk Szentlelke által minden időben saját magunk, és rajtunk keresztül má sok javára!
Az igehirdetést követően a kertvárosi Pásztortűz Trió adott nagyon szép, adventi énekekből álló kis, meghitt ünnepi műsort. Mezei Viktória énekelt és fuvolán játszott, Meggyesi János akusztikus gitáron, Incze György basszus gitáron kísérte. Az adventi sorozat úrvacsora vétellel zárult. Soli Deo Glória!
Márk Borbála
Adventi kreatív szombatok a gyülekezet Házban
„Kicsiny lettél értem…” csendült fel az ének sok gyermek ajkáról a Gyülekezeti ház nagy termében. Bizony sok gyermek jött el – vagy hozták el őket a szülők – Ádvent első vasárnapját megelőző szombaton, hogy az ünnepi várakozás idejét hasznosan, tartalmasan töltse. Erre biztosított lehetőséget az általános iskola pedagógusai által szervezett kézműves foglalkozás. A program énektanulással kezdődött, majd egy bibliai történetet hallhattunk, Zakariás próféta könyvének 9-ik fejezetéből, Krisztus születését megelőző eseményekről. S a 9-ik fejezet 9-ik versét – „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (Zakariás 9,9) – aranymondásként tanulták meg a gyermekek.
Ez idő alatt a konyhában szorgos kezek készítették a pompás vajas-lekváros kenyeret, és a finom teát, melyet az áhítat után vidáman fogyasztottak a gyermekek. Közben a nagy terem kézműves műhellyé alakult át, ahol különféle – szalvéta és fonál – technikákkal karácsonyfadíszeket és egyéb karácsonyi dekorációkat lehetett készíteni.
A következő alkalomra egy hét után került sor, ekkor a bibliai történet Jézus születéséről, születésének körülményeiről szólt. Arról, hogyan jelentette ki az angyal Máriának és Józsefnek Jézus Krisztust, milyen sokat kellett gyalog és szamáron menniük Betlehemig, és hogy nem kaptak szállást, ezért kellett egy istállóban világra jönnie a Messiásnak. Az aranymondás Lukács evangéliumának 2-ik fejezetéből a 11-ik vers volt: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,11) S hogy mi volt a kreatív tevékenység? Mézeskalács-sütés és díszítés. Lehetőségük volt a gyerekeknek a begyúrt tésztából formákat kiszaggatni, a konyhában már előmelegített sütő várta a tésztát (ez nagyon izgalmas volt), és megsütött mézeskalácsokat díszíthettek tojásfehérje habbal.
Ha valaki még nem ismerte, megtanulhatta az „Advent” jelentését, Pintér Béla: Gyere el a jászolhoz című énekét, és hogy igazából mit is ünnepelünk Karácsonykor.
A harmadik és egyben záró alkalom igazi karácsonyra hangolódással indult, mert hagyományos ünnepi dalok csendültek fel a gyerekek ajkáról. Ezen a szombaton a nagycsoportos óvodások is csatlakoztak a foglalkozáshoz, óvodapedagógusaik kíséretében. A bibliai történetek valóságának bizonyítására került sor, Ézsaiás próféciáin keresztül, nyomkereső feladatokkal, melyek izgalma mindenki érdeklődését ébren tartotta.
Ezeken a próféciákon át nemcsak Jézus születését, hanem visszatérésének ígéretét hallhatták a gyerekek, és azt a boldog örömhírt, mely Jézus örök királyságáról és az Isteni rend helyreállításáról szól. Ezt a boldog Örömhírt üzente az aranymondás igéje is: „Ezt mondja az Úr: Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok.” (Ézsaiás 45,22a) Az igei alkalom után lámpások, ünnepi asztali díszek és csillogó gyöngyökkel díszített fenyőfák készültek mindenki örömére.
Jó hírként kell elmondanunk, hogy az eredetileg 1 naposra tervezett program azért vált programsorozattá, mert olyan nagymértékű volt az érdeklődés, hogy nem lehetett elhelyezni ennyi gyermeket a Gyülekezeti házban, még 2 alkalom megtartásával sem, így került 3 hétvégén, (december 2; 9; és 16) megrendezésre. Egyedül Istené a dicsőség!
Itt szeretnénk azonban megköszönni mindenkinek a munkáját, aki ezeken a szombatokon ideszánta idejét, és fáradtságot nem ismerve vett részt. Így köszönjük a Pedagógusoknak, a Lelkészeinknek, a Hitoktatóknak, a Gyerekórás munkatársaknak, és nem utolsó sorban azoknak a szülőknek, akik segítettek, hogy minden gördülékenyen menjen. Isten áldása legyen munkájukon!
Összefoglalta: Veczánné Repka Jolán